2020. október 4.
Újabb győzelemmel az élmezőnyben a Fradi II
Máté Csaba együttese ezúttal a Vác ellen fordított és nyert az NB III-as bajnokságban.

NB III-as csapatunk a Vác ellen játszotta soros bajnokiját az NB III Közép-csoportjában.

A mérkőzés nem indult jól, Sorecz góljával ugyanis ellenfelünk szerzett vezetést, ám Gera Zalán a 35. percben egalizálni tudott. Az első félidőben ez a két gól született, így a második játékrészre maradt a döntés.

Itt már mi indítottunk jobban, és szűk negyedórát követően Redzic találatával megszereztük a vezetést. A 2-1-es előnyt sikerült is megtartani, így újabb fontos három pontot szereztünk.

Máté Csaba együttese ezzel továbbra is az élmezőnyben szerepel, a 20 csapatos bajnokság második helyén áll – pontszámban pedig beérte a listavezető Kecskemétet.

 

NB III, Közép-csoport, 12. forduló

Vác-FTC II (1-1) 1-2

FTC II: Szécsi – Orosz M., Molnár T., Csontos D., Leandro (Tölgyes, 72.) – Hajdú R., Csonka A., Mazzonetto N (Georgijevic, 57.). Redzic (Pintér D., 78.), Mazzonetto A. – Gera Z.

G.: Sorecz (4.), ill. Gera Z. (35.), Redzic (59.)

Cikkajánló

Fordított és négy gólt szerezve nyert az FTC II Pécsen

A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.

Hatásos volt a csapatépítő, újra nyert az FTC II

Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.

Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II

Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin