2022. október 30.
Véget ért a veretlen szériánk
Hátrányból fordítva győzött a házigazda a vasárnapi bajnokin.

A múlt héten szabadnapos FTC II vasárnap az Újpest FC tartalékcsapata ellen folytatta szereplését az NB III Közép csoportjában. A megelőző öt mérkőzésén veretlen együttesünk vendégként szerepelt a liga 15. fordulójában.

Jól kezdtünk, hiszen Zyen Jones góljának köszönhetően már a mérkőzés korai szakaszában megszereztük a vezetést. Előnyünk kitartott a szünetig, a térfélcserét követően azonban fordított a házigazda – mindkét újpesti gól szöglet utáni szituációban esett. 2-1-es vereséggel ért véget a pontszerző sorozatunk.

- A vasárnapi mérkőzésen mindent megtettünk, hogy jobb eredményt érjünk el, a játékosok sokat dolgoztak a pályán, ám ezúttal gyengébb napot fogtunk ki. Az első játékrész kiegyenlítettebb volt, ám nem tudtunk gólhelyzeteket kialakítani. A második félidőben már veszélyesebben játszottunk, de nem voltunk veszélyesek a kapura. A támadójátékunkkal nem voltam elégedett – értékelt együttesünk vezetőedzője, Korolovszky Gábor.

Az FTC II november 6-án, vasárnap folytatja szereplését az NB III-ban, akkor a Cegléd érkezik az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba.

NB III Közép-csoport, 15. forduló
Budapest, Újpest Labdarúgó Sportcentruma. Játékvezető: Gáspár András
Újpest FC II–FTC II 2-1 (0-1)
FTC II: Őri – Horváth, Leandro, Orosz, Kaján – Fenyvesi (Tóth, 70.), Lukács (Pajti, 57.), Varga, Pintér (Manner, 82.) – Pócsik (Berényi, 82.), Jones
Gólszerzők: Jones (17.), illetve Varga (65.), Hajdu (82.)

Cikkajánló

Fordított és négy gólt szerezve nyert az FTC II Pécsen

A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.

Hatásos volt a csapatépítő, újra nyert az FTC II

Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.

Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II

Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin