2023. augusztus 30.
Vereség a hétközi bajnokin
Az FTC II csak szépíteni tudott Iváncsán.

Az MTK Budapest tartalékcsapatának augusztus 19-i legyőzése után szerdán az NB III Dél-Nyugati csoportjának 5. fordulójában, Iváncsán folytatta szereplését az FTC II. A házigazda Vallejos Dominique és Kercsó Bence góljával már az első félidőben kétgólos előnybe került (2-0), a második játékrészben azonban tovább növelte előnyét: Bányai Péter az 52., Suszter László pedig a 74. és a 80. percben is betalált. Szépíteni, egyben az 5-1-es végeredményt kialakítani a lefújás előtt három perccel Berényi Erik révén sikerült.

Az FTC II szeptember 3-án, vasárnap, a Dunaújváros elleni hazai bajnokival folytatja szereplését.

NB III Dél-Nyugati csoport, 5. forduló

Iváncsa KSE–FTC II 5-1 (2-0)

Iváncsa, Károlyi István Sporttelep Iváncsa. Játékvezető: Molnár Attila

FTC II: Őri – Horváth B. (Takács Á., 67.), Dhonata, Almássy, Lukács – Fenyvesi (Manner, 46.), Tóth A. – Varga Z. (Berényi, 56.), Bagi, Ladányi (Szabó Sz., 46.) – Gágyor (Molnár M., 80). Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Sárga lap: Kercsó (11.), illetve Dhonata (43.), Almássy (54.), Lukács (73.)

Gólszerzők: Vallejos (9.), Kercsó (39.), Bányai (52.), Suszter (74., 80.), illetve Berényi (87.)

Cikkajánló

NB III: Döntetlen a Pénzügyőr ellen

Második csapatunk hazai pályán ikszelt.

Nem bírtunk az MTK II-vel

Tartalékcsapatunk négygólos vereséget szenvedett az NB III-as örökrangadón.

Berényi mesterhármasa is kellett a Dunaújváros ellen

Második számú labdarúgócsapatunk 4-2-re nyert hazai pályán az NB III 15. fordulójában.

Kétgólos vereség Pécsett

Tartalékcsapatunk nem bírt a Péccsel az idegenbeli NB III-as bajnokin.

Júlio Romao is betalált, legyőztük a Szekszárdot

Az FTC II labdarúgócsapata 3-0-ra nyert hazai pályán az NB III-ban.

NB III: drámai meccsen egygólos vereség

NB III-as labdarúgócsapatunk a hajrában egyenlített, végül egy hosszabbításban kapott góllal kikapott.

Döntetlen a Kaposvár ellen

Második számú labdarúgócsapatunk hazai pályán lépett pályára a bajnokságban.

Győzelem Siófokon

Az FTC II Vén Áron góljával nyert 1-0-ra az NB III-ban, és a bajnokság második helyén áll.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin