2019. április 19.
9-0 után 6-0 jött
Női labdarúgócsapatunk ezúttal sem fukarkodott a gólokkal. Nku első meccsén gólt szerzett.

Azok után, hogy női csapatunk 9-0-ra verte az MLE-t, a mostani fordulóban a Szent Mihály együttesét fogadta.

A mieink ezúttal is gólra törően futballoztak, és már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát: előbb Poljak, majd Szabó, ezután pedig Kocsán talált az ellenfél kapujába.

A lányok igazságosan osztották el a gólokat, és a második játékrészben ismét háromszor voltak eredményesek. Friss igazolásunk, Cecilia Nku első meccsén máris megszerezte első gólját, rajta kívül Poljak lőtte meg második találatát, Csigi pedig a 6-0-s végeredményt állította be.

18 eddigi meccséből 17-et megnyerő együttesünk 16 ponttal vezeti az élvonalat a második MTK előtt, amely egy találkozóval kevesebbet játszott.

Női NB I, 18. forduló

FTC-Szent Mihály 6-0 (3-0)

Gólszerzők: Poljak (15., 55.), Szabó V. (25.), Kocsán (27.), Nku (52.), Csigi (81.)

 

Cikkajánló

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin