
Új játékost szerződtetett női labdarúgó-csapatunk, miután ma délután mindenben megegyezett Jelena Cankovic-csal.
Cankovic legutóbbi csapata az Európa legjobb együttesei közé tartó FC Barcelona volt. A szerb válogatott futballista a Barcával a tavalyi szezonban spanyol bajnokságot nyert.
A mindössze 19 esztendős játékos a legjobbak közül is egészen kiváló technikai tudással és játékintelligenciával tűnik ki, erről mindenki megbizonyosodhat az alábbi videón.
– Már régóta meg akartuk szerezni Jelenát, most Cedomir Pavicevic és Hunyadi Tibor segítségével létrejött a megállapodás. Jelena tipikus 10-es játékos, elképesztő, amit tud a labdával, a mozgása egy másik Katalóniában játszó 10-esre emlékeztet. Bár még csak 19 éves, rendkívül profi a mentalitása, abszolút győztes típus. Reméljük, hogy a fiatal, tehetséges játékosainkra nagyon jó hatással lesz. Biztos vagyok benne, hogy 3-4 év múlva klasszisként fogjuk számon tartani a női mezőnyben – mondta új játékosáról Dörnyei Balázs.
A 19 éves Cankovic várja már magyarországi bemutatkozását, és komoly céljai vannak a Fradiban.
– Jelen pillanatban a Ferencváros volt a legjobb döntés a számomra. Remélem, hogy új csapatomat bajnoki címhez segíthetem a szezonban. Természetesen gólokkal is, de főként gólpasszokat szeretek adni. Úgy gondolom, hogy gyorsan be tudok majd illeszkedni. Néhány szót már tudok magyarul; nehéz nyelv, de ígérem, hogy minél többet fogok tanulni - mondta Jelena Cankovic.
Névjegy
Név: Jelena Cankovic
Születési idő, hely: 1995. augusztus 13., Batajnica
Poszt: középpályás
Eddigi klubjai: Spartak Subotica (2011-13), Barcelona (2013-15), FTC (2015- )
Sikerei: spanyol bajnok (2013/14)
Női labdarúgóink a szlovén ezüstérmes ZNK Olimpija Ljubljana ellen nyertek 6-0-ra.
Női focistáink csapatfotózásán pózokból, nevetésből és bakikból sem volt hiány – VIDEÓ!
Női labdarúgóinknak szinte egy edzéssel ért fel az edzőtáborban rendezett csapatépítő tréning - VIDEÓ
Női labdarúgócsapatunk ezúttal az osztrák élvonalbeli First Vienna ellen nyert 3-0-ra.
Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata 9-1-re győzött a Komárom elleni felkészülési mérkőzésen.
Az FTC-Telekom 7-3-ra verte az osztrák élvonalbeli Südburgenlandot.
A friss magyar bajnok FTC-Telekom hét edzőmérkőzést vív az augusztus végi BL-selejtező előtt.
Női labdarúgócsapatunk rutinos védője hatszor lett bajnok a Fradival, négyszer pedig Magyar Kupa-győztes.