
A nyolc forduló alatt még veretlen FTC-Telekom a Kelent fogadta a labdarúgó Simple Női Liga 9. fordulójában.
A hétközi 6-1-re megnyert Bajnokok Ligája-selejtező után a bajnokit is esélyeshez méltón kezdte a Ferencváros. A mezőnyfölényt Pusztai Sára (a képen) a 19. percben váltotta gólra, majd három perccel később Vágó Fanny növelte az előnyt. A bombaformában levő Pusztai a 28. percben önmaga második, csapata harmadik gólját szerezte, így a szünetben 3-0-ra vezetett a Fradi.
A második játékrészben Dörnyei Balázs csapata ott folytatta, ahol első 45 perc után abbahagyta. Vágó a 48. percben már a negyedik ferencvárosi gólt jegyezte. Ezután továbbra is az Fradi akarata érvényesült, de az újabb gólra a 72. percig kellett várni. Ekkor a csereként beálló Siklér Kinga köszönt be, majd nyolc perccel később nyári igazolásunk beállította a 6-0-s végeredményt. Csapatunk győzelmével megelőzte az MTK-t és az élre állt a bajnokságban.
NŐI LABDARÚGÁS
SIMPLE NŐI LIGA NB I, 9. FORDULÓ
Kocsis Sándor Sportközpont
FTC-Telekom–Kelen SC 6-0 (3-0)
FTC-Telekom: Bednar - Mosdóczi, Hasanbegovic, Zlidnis, Czellér - Fenyvesi, Brandon, Pusztai - Cameron, Ivanusa, Vágó.
Vezetőedző: Dörnyei Balázs
Gólszerzők: Pusztai (19., 28.), Siklér (72., 80.), Vágó (22., 48.)
Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.
Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.
Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.
Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.
Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!
Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.
Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.
Fenyvesi Evelin, valamint Nagy Viktória is ott van a női labdarúgó-válogatott keretében.