
Női ladarúgócsapatunk az NB I 15. fordulójában a Haladás-Viktória otthonában lépett pályára.
A mérkőzés elejtől kezdve a mi akaratunk érvényesült, de nem sikerült gólt szereznünk, sőt kétszer csak a kapufán múlott a vezetés. A 21. percben azonban Kocsán cselezett a tizenhatoson belül, majd lőtt ütemtelenül, azonban a löket ismét a kapufán csattant, de a vetődő hálóőrről onnan már a kapuba jutott.
A 38. percben első támadásából, szinte a semmiből egyenlíteni tudtak a szombathelyiek Rácz révén. Az 55. percben egy kavarodást követően ismételten Rácz talált be, de nem kellett sokat várni a válaszra, ugyanis Mosdóczi a 63. percben büntetőből egyenlített. Nem sokkal később újra megszereztük a vezetést, miután Poljak megindulása után Kocsán talált a hálóba. Csatárunk azonban nem állt le, a 78. percben bebiztosította a győzelmet együttesünknek, valamint magának a mesterhármast is!
Győzelmünnkel továbbra is 11 ponttal vezetünk a második MTK előtt.
NB I, 15. forduló
Haladás-Viktória - FTC-Telekom 2-4 (1-1)
Gólszerzők: Rácz (2), illetve Kocsán (3), Mosdóczi
Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!
Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.
A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.
A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.
Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.
Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.
Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.