2023. március 22.
A legendás labdarúgó, Vágó Fanny: „Megaláztak!”
Válaszút elé állította Vágó Fannyt a női válogatott kapitánya: vagy az FTC, vagy a nemzeti csapat.

Margret Kratz csak akkor számítana a magyar női labdarúgás kiemelkedő alakjára, az FTC csapatkapitányára és edzőjére, ha legendánk lemondana vezetőedzői tisztségéről a Ferencváros bajnoki címvédő női labdarúgócsapatánál.

- Soha nem hittem volna, hogy ez megtörténhet! – nyilatkozta rendkívül elkeseredve Vágó Fanny a fradi.hu-nak. - A nemzeti csapat szövetségi kapitánya szerdán válaszút elé állított. Beszélgetésünket azzal kezdte, hogy a válogatottnál a szövetség nyomására el kell kezdeni a fiatalítást, ezért a továbbiakban nem számít rám, de később kiderült: egészen másról van szó. Szerinte az utóbbi időben látszódnak rajtam a fáradtság jelei, és az is, hogy nem bírom a kettős terhelést. Elmondta: a folytatásban csak akkor hív be a keretbe, ha felhagyok az edzősködéssel. Ez konkrétan zsarolás! Mélyen felháborít ez az egész, hiszen úgy gondolom, teljesítményem alapján nem kérdés, hogy a válogatottban a helyem. Egyáltalán nem vagyok fáradt, remek formában érzem magam, meg lehet nézni a bajnokságban és a nemzeti csapatban is a játékosok mutatóit, továbbra is a legjobbak közt vagyok. Ez az egész nem méltó ahhoz, amit eddigi pályafutásom során a magyar futballért tettem, és tenni is fogok! Ugyanis nem fogok felhagyni sem az edzősködéssel, sem az aktív játékkal! Az azonban biztos, hogy a jelenlegi szövetségi kapitánnyal a továbbiakban nem tudok együtt dolgozni. Tizenhat év alatt négy szakvezető irányításával 146 meccsen 74 gólig jutottam címeres mezben, amelyről a történtek ellenére sem mondok le. És nem vonulok vissza! Legfeljebb nem mostanában gyarapítom majd válogatott meccseim számát és nem most lesz meg a 150. mérkőzésem nemzeti mezben.

Bajnokcsapatunk játékos-edzője hozzátette: meg sem fordult a fejében, hogy cserbenhagyja a Ferencvárost, amely klubnak olyan sokat köszönhet, ahol bíznak benne, számítanak rá és hagyják dolgozni.

- A Fradi az otthonom, nagyon hálás vagyok a klubnak, a vezetőinek, hogy mindig is bíztak, hittek bennem! - jelentette ki a legendás játékos. - Folytatom a munkát és mindent megteszek a csapat sikereiért, a pályán és a kispadon egyaránt. Úgy gondolom, hogy jó adag szakmai féltékenység is állhat a történtek mögött, amit nem értek, hiszen mindig, minden erőmmel segítettem a nemzeti csapat stábjának munkáját, ha kellett, a Fraditól bocsátottam rendelkezésre szakembereket. A szövetségi kapitány arra hivatkozott, hogy az MLSZ egy éven belül hoz egy olyan döntést, melynek értelmében nem lehet valaki játékos és edző is egyszerre. Ezek után én rögtön a szövetségnél érdeklődtem, hogy valóban vannak-e ilyen tervek, de azt a tájékoztatást kaptam, hogy szó sincs erről. Úgy gondolom, nem ezt érdemeltem. Megaláztak!

Névjegy

Vágó Fanny

Született: 1991. 07. 23., Szeged

Poszt: csatár

Címei: 8-szoros magyar és 4-szeres osztrák bajnok, 5-szörös Magyar Kupa- és 3-szoros Osztrák Kupa-győztes, 2-szeres magyar, 4-szeres osztrák gólkirály.

A válogatottban: 146 mérkőzés/74 gól.

Szakvezetőként: magyar bajnok az FTC-vel.

Cikkajánló

Erődemonstráció Felcsúton

Bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk 5-0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia otthonában a 19. fordulóban.

Hatot lőttünk a Szombathelynek

Női labdarúgócsapatunk kiütéses győzelmet aratott a Simple Női Liga 18. fordulójában.

Csányi betalált, vereség Törökországban

A női labdarúgó-válogatott Törökországban folytatta szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

Döntetlent játszott a női válogatott

A magyar női labdarúgó-válogatott 1-1-re végzett Azerbajdzsánnal Eb-selejtezőn.

Hatot lőttünk a Fehérvárnak

Női labdarúgócsapatunk Fehérvár elleni győzelme alkalmával négy játékosunk is betalált.

Három játékosunk a női válogatott keretében

A magyar női labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, Szarvas Alexandra kihirdette az edzőtábori keretet.

Begyűjtöttük a három pontot Szegeden

A Simple Női Liga 16. fordulójában 3-0-s győzelmet arattunk idegenben, a St. Mihály csapata ellen.

Kiestünk a kupából

Női labdarúgócsapatunk a Simple Női Kupa elődöntőjében 1-0-s vereséget szenvedett az MTK Budapesttől.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin