2020. november 25.
Debütáló kapusunk: „A szünetben szóltak, eljött az idő“
Az FTC saját nevelésű kapusa, Halla Petra 17 évesen mutatkozott be az FTC-Telekom felnőtt csapatában.

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata az elmúlt hétvégén 8-0-ra legyőzte hazai pályán az ETO FC Győrt a Simple Női Liga 11. fordulójában. A szép siker mellett a meccs egyik játékosunk, Halla Petra számára igazán emlékezetes maradt. A 17 éves Petra ugyanis ezen a találkozón, a Fradi saját nevelésű labdarúgójaként mutatkozott be a felnőttek között.

„Megmondom őszintén, nem számítottam rá. Aztán a félidőben Dörnyei Balázs vezetőedző jelezte, hogy készüljek, mert eljött az idő és beállok. Szinte izgulni sem volt időm, annyira rákészültem a pillanatra” – kezdte Halla Petra, aki a 80. percben váltotta Barti Lucát.

„Nagyon boldog voltam, amikor a pályára léptem. A lányok aranyosak voltak, biztattak. Igaz, annak még jobban örültem volna, ha védenivalóm is akad, de így is óriási élmény volt” – tette hozzá 17 éves kapusunk.

Halla Petra az U19-es Kiemelt bajnokságban szereplő FTC alapembere, de rendszeresen együtt készül a felnőtt csapattal, sőt, a cserepadon is egyre többször feltűnik a neve.

„Nagy ugrás van az utánpótlás korosztály és a felnőtt mezőny között, de azon dolgozom, hogy idővel ez ne jelentsen problémát. Nagyon örültem, hogy ott lehettem a Bajnokok Ligája-selejtezőben szereplő keretben, ráadásul Chandra Bednarral és Barti Lucával nagyon jó a kapcsolatom, kiválóan tudunk együtt dolgozni az edzéseken. Erősségemnek érzem a ziccerek védését és a kirúgásaimat, de azt is tudom, hogy még van bőven hova fejlődni” – zárta gondolatait fiatal kapusunk.

A női NB I a válogatott szünet miatt decemer 5-én, szombaton folytatódik. Az év utolsó bajnokiján az FTC-Telekom 14 órától a Haladás-Viktória vendége lesz.

Cikkajánló

Hatot lőttünk a Szombathelynek

Női labdarúgócsapatunk kiütéses győzelmet aratott a Simple Női Liga 18. fordulójában.

Csányi betalált, vereség Törökországban

A női labdarúgó-válogatott Törökországban folytatta szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

Döntetlent játszott a női válogatott

A magyar női labdarúgó-válogatott 1-1-re végzett Azerbajdzsánnal Eb-selejtezőn.

Hatot lőttünk a Fehérvárnak

Női labdarúgócsapatunk Fehérvár elleni győzelme alkalmával négy játékosunk is betalált.

Három játékosunk a női válogatott keretében

A magyar női labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, Szarvas Alexandra kihirdette az edzőtábori keretet.

Begyűjtöttük a három pontot Szegeden

A Simple Női Liga 16. fordulójában 3-0-s győzelmet arattunk idegenben, a St. Mihály csapata ellen.

Kiestünk a kupából

Női labdarúgócsapatunk a Simple Női Kupa elődöntőjében 1-0-s vereséget szenvedett az MTK Budapesttől.

Női MK-elődöntő: szurkolói információk

Fontos információk női labdarúgócsapatunk MTK elleni kupamérkőzésére.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin