2026. november 7.
A végén Kubassova fejese döntött! Újabb győzelem!
Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert az Astra HFC ellen hazai pályán.

Bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk az Astra HFC-t fogadta a Kocsis Sándor Sportközpontban a Simple Női Liga 14. fordulójában. Ez a nap különleges volt, hiszen ma ünnepli 30. születésnapját csapatunk kapitánya, Könczeyné Fenyvesi Evelin. Albert Flórián a Kosztics - Gágyor, Szántó, Tóth A. - Kovács E., Fenyvesi, Kubassova, Tóth R., Oleksza, Gégény - Mizsei kezdőt küldte a pályára, csapatunkat továbbra is súlyosan érintették a sérülések és betegségek, így sok kompromisszumnak kellett eleget tenni a kezdőt illetően. Viszont örömhír is párosult a dolgokhoz, ugyanis hosszú kihagyás után újra pályán láthattuk Kovács Esztert.

I. félidő

Az első játékrész nagy küzdelmet hozott a pályán, a vendégek megszervezett védekezését nehezen tudtuk feltörni, elsősorban a széleken igyekeztünk bontani, ám sem a szögletek, sem a beadások nem hordoztak igazi esélyt. A félidő hajrájában Tóth Ramóna keresztbe lőtt labdáját Oleksza elérte a hosszún, de a labda a kapufán csattant.

II. félidő

A fordulás után még magasabb fokozatba kapcsoltunk és ahogy telt az idő, úgy kezdett az Astra egyre jobban beszorulni a kapuja elé. Záporoztak a beadások, a szögletek, de nem akart megszületni a vezető gól. Fenyvesi lekészített labdáját Kubassova estében még kapura tudta emelni, de még a gólvonal előtt kivágták a védők. Nem adtuk fel, küzdöttünk tovább a vezetésért - és némileg a játékvezetés ellen is -  és a 88. percben sokadik beadás után Vlada Kubassova a hálóba fejelte a nemcsak vezető, hanem győztes gólunkat, ezzel roppant fontos három pontot gyűjtöttünk a bajnokságban.

Női labdarúgás, Simple Női Liga, 14. forduló

FTC-Telekom - Astra HFC 1-0 (0-0)

Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont

2026.11.07., szombat 14:00 vezette: Góbi Soma Gábor

FTC-Telekom: Kosztics - Gágyor, Szántó, Tóth A. - Kovács E. (Benkő, 55.), Fenyvesi, Kubassova, Tóth R., Oleksza (Váczi, 90.), Gégény - Mizsei (Jablonszki, 73.)

Sárga lap: Tóth A. (45.)

Gól: Kubassova (88.)

Cikkajánló

Szinte ificsapattal vertük az Újpestet!

Roppant alacsony átlagéletkorú kerettel tudtuk megnyerni az idegenbeli derbit, de már jön az Astra.

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin