Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata 4-1-es hazai győzelemmel vágott vissza az ETO FC Győrnek a szeptemberi vereségért. A remek siker mellett külön meg kell említeni kapusunkat, Horváth Katalint (a képen balról az ötödik, sárgában), aki 16 évesen debütált a felnőtt csapatban. Fiatal játékosunkkal beszélgettünk a kezdetekről, a Ferencvárosról, az NB I-es bemutatkozásáról és további terveiről.
- Hogyan kerültél kapcsolatba a focival? Egyből tudtad, hogy kapus szeretnél lenni, vagy először mezőnyjátékosként kezdted?
- Óvodás korom óta focizok. Nagyon sokszor a fiúkkal játszottam inkább az óvodában és az iskolában is, és mivel ők sokat fociztak, mindig beálltam közéjük. Mezőnyjátékosként kezdtem, bal belső védőként, de szerettem elől is játszani. Csak az volt a lényeg, hogy focizzunk.
- Mikor kerültél a Fradihoz és miért éppen a zöld-fehéreket választottad?
- Hivatalosan 2020-ban lettem a Ferencváros játékosa. Az első csapatom az AirEnergy FC volt, utána a KÓKA FNLA-nál folytattam a pályafutásom, majd két évig Soroksáron játszottam. Utóbbi két csapat mindig a Ferencváros kötelékében állt. Négy éve vagyok a Ferencváros saját nevelésű kapusa. A Fradi egy nagyszerű klub, meghatározó szerepet játszik a női futballban, és ez mindenképp sokat számított.
- Milyen típusú játékos a pályán Horváth Katalin?
- Egy nyugodt, aktív, koncentrált játékosnak. Nem idegeskedek a meccsek előtt túl sokat, mindig próbálom a legjobb tudásomat nyújtani. Még nagyon fiatal vagyok, mindössze 16 éves, úgy gondolom, hogy mindenben fejlődnöm kell még, mert szerintem egy ember mindig tanul új dolgokat, és kell is, hogy tanuljon. Sosem leszünk tökéletesek, de én mindig azon vagyok, hogy a legjobb teljesítményemet nyújtsam a pályán és az életben is.
- Van esetleg példaképed?
- A Fradi korábbi kapusa, Németh Júlia. Tulajdonképpen miatta lettem kapus. Amikor életem első Fradi-meccsén kint voltam, és láttam, ahogy véd, akkor döntöttem el, hogy én is ilyen szeretnék lenni. Az akkori csapatomnál pont kapushiány volt, és úgy gondoltam, hogy kipróbálhatnám magam ebben a szerepben.
- Mit jelentett számodra, hogy 16 évesen debütáltál az NB I-ben?
- Nagyon jó érzés volt védeni az NB I-es csapatnál. A lányok nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Előtte nagyon izgultam, de amint elkezdődött a meccs, rögtön felszabadultam. Remélem, lesz még lehetőségem közöttük játszani. Jól játszott a csapat, magabiztosan és csak a győzelem lebegett mindenki szeme előtt. Ennek meg is lett az eredménye.
Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata 7-0-ra legyőzte a szombathelyieket a
bajnokságban.
Női labdarúgóink 9-0-ra nyertek a PMFC otthonában a Simple Női Ligában.
Kijelölte keretét az Észak-Macedónia elleni vb-selejtezőre a női A-válogatott szövetségi kapitánya.
Női labdarúgóink ősszel itthon 4-0-ra nyertek a PMFC ellen, hasonló lesz a cél idegenben is.
Andjela Frajtovics mesélt az elfogadásról, hormonokról és kulisszatitkokról – VIDEÓ!
Az FTC-Telekom a Simple Női Liga 16. fordulójában 5-1-re kiütötte a Szekszárdot.
Női labdarúgóink 2026-ban eddig hibátlanok, most szombaton is a három pont a cél.
Női labdarúgócsapatunk gólt sem kapva győzte le idegenben a lila-fehéreket.