2020. július 23.
Az amerikai élvonalból igazoltunk középpályást
Női labdarúgócsapatunk szerződtette az NWSL-ben szereplő Houston Dash 23 éves középpályását, Betsy Brandont.

Megvan női labdarúgócsapatunk ötödik új szerzeménye a nyári átigazolási időszakban. Az FTC-Telekom a 75-szörös portugál válogatott, portugál bajnok és gólkirály Vanessa Marques, a korábbi svéd bajnok kanadai kapus Chandra Bednar, a magyar válogatott támadó Siklér Kinga, valamint a szlovén válogatott, szlovén és skót bajnok, korábbi BL-résztvevő Lara Ivanusa után újabb játékossal állapodott meg:

az Egyesült Államok női labdarúgó elitligájában, az NWSL-ben szereplő Houston Dash 23 éves középpályása, Betsy Brandon a Ferencvárosban folytatja pályafutását.

Elizabeth Lane Brandon 1996. szeptember 27-én született a coloradói Littletonban. 2003 és 2010 között a Colorado Rush ifjúsági csapataiban szerepelt, több kupát és tornát is nyert, 2012-ben csapatával megnyerte a legmagasabb osztályú országos utánpótlás ligát, az ECNL-t (Elite Clubs National League). 2015 és 2018 között, egyetemi tanulmányaival párhuzamosan a legmagasabb osztályú egyetemi ligában, az NCAA-ben szerepelt a University of Virginia színeiben. Összesen 88 mérkőzést játszott az egyetemi ligában, ebből 71 meccsen a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára. 15 gólt szerzett, utolsó évében csapatkapitányként vezette az együttest. 2015-ben megnyerték csapatával a főcsoportjuk alapszakaszát, a rájátszásban pedig másodikok lettek, így egy hajszállal maradtak le az országos döntőről. Többször is beválasztották különböző álomcsapatokba. 2019 májusában az amerikai női elitliga (NWSL) draftján a 16. helyen kiválasztotta a Houston Dash csapata, amelynek színeiben 2019 júniusában már pályára is lépett bajnoki mérkőzésen.

A válogatott szereplés sem ismeretlen Betsy Brandon számára, U14-től U18-ig tagja volt az Egyesült Államok összes korosztályos nemzeti csapatának, az U19-esek keretének tagjaként pedig edzőtáborozott.

NÉVJEGY
Név: Betsy Brandon
Születési idő, hely: 1996. szeptember 27., Littleton, Colorado, Egyesült Államok
Korábbi klubjai: Colorado Rush (USA-beli, 2003-2010), University of Virginia (USA-beli, 2015-2018), Houston Dash (USA-beli, 2019)
Sikerei: USA utánpótlás nemzeti bajnok (2012), NCAA főcsoport alapszakaszgyőztes (2015), NCAA főcsoport 2. (2015)

Cikkajánló

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

A DVTK ellen kezdjük a Simple Női Kupát

Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.

Szabó Viktória: „Ilyen a Fradi-Újpest comói módra”

Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!

Semmi nem jött össze, kikaptunk az ETO-tól

Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.

Jön az ETO FC elleni bajnoki rangadó!

Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.

Két játékos készülhet a hollandok elleni vb-rájátszásra

Fenyvesi Evelin, valamint Nagy Viktória is ott van a női labdarúgó-válogatott keretében.

Nagy-mesterhármas, sima győzelem a bajnokságban

Női labdarúgóinknak nem jelentett problémát a Szekszárd, jöhet szerdán az ETO FC!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin