2023. június 13.
Az év mezőnyjátékosa a bajnokcsapatban folytatja
Gődér Brigitta a Haladás Viktóriától érkezik hatszoros bajnok női labdarúgócsapatunkhoz.

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata nemrég száz százalékos teljesítménnyel, 24-ből 24 megnyert mérkőzéssel megszerezte sorozatban harmadik, összességében pedig hatodik bajnoki címét a Simple Női Liga NB I-ben. Azt már korábban bejelentettük, hogy Hanna Barker és Biljana Bradics távozott a bajnokcsapattól, míg Nadja Sztanovics és Diószegi Fanni a Ferencvároshoz szerződött. Két érkezőnk után egy újabb igazolásról is beszámolhatunk.

A Fradiban folytatja pályafutását a román válogatott védő, Gődér Brigitta. Az erdélyi születésű belső védő a nagyváradi Motorulnál kezdte pályafutását 2007-ben, majd három szezon után az akkori aktuális bajnok, az FCM Targu Mures szerződtette. A marosvásárhelyiekkel Román Kupát nyert, hat év után, 2016-ban pedig Magyarországra, az ETO FC Győrhöz igazolt. Gyorsan alapember lett, majd 2018-tól az együttes csapatkapitányaként vezette a győrieket. A 31 éves játékos 2020 nyarán került Szombathelyre a Haladás Viktóriához, amellyel egy hatodik, egy negyedik, majd a nemrég véget ért szezonban ismét egy hatodik helyet szerzett. A győriek után a szombathelyieknél is meghatározó futballista volt. Az elmúlt három idényben 43 bajnoki és hat kupamérkőzésen lépett pályára, ezeken hat gólt szerzett.

Gődér Brigitta 2016-ban mutatkozott be a román válogatottban egy Albánia elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Azóta összesen 17 alkalommal lépett pályára hazája nemzeti csapatában.

Új játékosunk nemrég nagy elismerésben részesült, ugyanis a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) által rendezett szavazáson a mezőnyjátékosok között végzett az élen.

Cikkajánló

Szinte ificsapattal vertük az Újpestet!

Roppant alacsony átlagéletkorú kerettel tudtuk megnyerni az idegenbeli derbit, de már jön az Astra.

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin