2024. január 18.
BL-győzteshez igazolt női labdarúgónk
A Ferencvárosból a VfL Wolfsburgba - Németh Diána a világranglista 5. helyén álló csapattal kötött szerződést.

Hosszú ideje klubunk játékosa a mindössze 19 éves Németh Diána, aki a labdarúgással a Pomáz ICO SE-ben kezdett megismerkedni még 2010-ben. Ezt követően 2017-ben csatlakozott a Ferencvároshoz, ahol végigjárta korosztályos együtteseinket, majd fiókcsapatunkban, a Soroksárban csiszolhatta tovább tudását, ahol már a felnőttek között is bemutatkozhatott.

2021 nyarán visszatért az FTC-Telekomhoz, majd remek teljesítményével elérte, hogy 2022. január 21-én aláírhatta élete első profi szerződését.

A női válogatottban is kiváló teljesítményt nyújtó Németh 2024. január 18-án a világranglista 5. helyén álló VfL Wolfsburggal kötött szerződést. Németh és a Ferencváros megállapodása ezen a nyáron járt volna le, de új klubja kivásárolta a szerződéséből.

A német női első osztályú együttes 2013-ban és 2014-ben Bajnokok Ligája győzelmet ünnepelhetett.

 

- Váratlanul ért, amikor a menedzserem megkeresett, hogy lenne ez a lehetőség a Wolfsburgnál, hiszen erről álmodni sem mertem. Egy topcsapat, jelenleg is a világranglista elején vannak. Kértem pár perc gondolkodási időt, hogy meg tudjam emészteni a hallottakat, és utána igent mondtam. Ez egy hatalmas lehetőség számomra, amire nem lehetett nemet mondani, hiszen egy ilyen csapat volt az álmom. Nagyon kedves fogadtatásban volt részem. A klubigazgató is nagyon szívélyes volt, eddig minden nagyon pozitív. Fotózáson veszek részt, utána pedig az első edzésen az új csapattal. Nagyon hálás vagyok a Fradinak, hogy már egész fiatalon lehetőséget kaptam, hogy bemutatkozzak a felnőtt csapatban, sokat segített a fejlődésemben. Mindenben támogattak, és olyanok volt nekem ők, mint egy nagy család – mondta korábbi játékosunk az átigazolás kapcsán.

Németh Diána ferencvárosi pályafutása alatt alapembereként szerepelt a magyar bajnokságban, a kupában és a nemzetközi porondon is.

A 19 éves hátvéd a zöld-fehérek színeiben a magyar élvonalban 58 tétmérkőzésen lépett pályára, valamint 6 Bajnokok Ligája-selejtezőn játszott. Ez idő alatt háromszor emelhette magasba a bajnoki trófeát, és 11 gól fűződik a nevéhez.

Németh Diának sok sikert kívánunk a továbbiakban!

Cikkajánló

A végén Kubassova fejese döntött! Újabb győzelem!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert az Astra HFC ellen hazai pályán.

Szinte ificsapattal vertük az Újpestet!

Roppant alacsony átlagéletkorú kerettel tudtuk megnyerni az idegenbeli derbit, de már jön az Astra.

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin