2022. augusztus 16.
BL-re fel! Így készült bajnokcsapatunk a Rangersre
Női labdarúgóinkat megláttuk az edzőtáborban és ott voltunk a jó hangulatú csapatfotózásukon is - VIDEÓ

Bajnoki címvédő és kupagyőztes férfi futballcsapatunk számára már július elején megkezdődött a tétmérkőzések sora, női bajnokcsapatunknak viszont még volt egy bő hónapja a felkészülésre. A lányok július első hetében egy számukra ismerős helyre utaztak edzőtáborba, majd egy nemzetközi tornával hangoltak a héten sorra kerülő görögországi Bajnokok Ligája-selejtezőre. Természetesen a szezon eleji hagyományos egyéni és csapatfotózás sem maradhatott el a Groupama Arénában. A lányok itt, illetve a mezőkövesdi edzőtáborban is meglátogattuk, ahol kiderült, mi várt a új igazolásokra és a kemény edzések mellett mivel teltek a csapatépítő programok.

Csapatunk éppen adásunk napján utazott el a Bajnokok Ligája selejtezőjének otthont adó minitorna helyszínére, a görögországi Thesszalonikibe, ahol az első ellenfél a skót Rangers lesz. A mérkőzést magyar idő szerint csütörtökön 20 órától rendezik.

Az FTC-Telekom BL-selejtezőjének legfrissebb híreit keresse a fradi.hu-n, emellett kövesse az FTC hivatalos Facebook-, Instagram- és TikTok-oldalát is, hogy ne maradjon le egyetlen fontos pillanatról sem!

Cikkajánló

Vereség Svájcban

Női labdarúgócsapatunk 2-1-es vereséget szenvedett a Svájc elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

RangAdó-díjátadó: Papp Luca az év legjobbja!

Női labdarúgócsapatunk középpályása lett a Simple Női Liga legjobbja a Magyar Labdarúgó Szövetség gáláján.

„Ezekért a pillanatokért kezdtünk focizni”

Fenyvesi Evelin könnyes szemmel, boldogan értékelte női labdarúgóink hetedik bajnoki címét – VIDEÓ!

BAJNOKCSAPAT!

Női labdarúgócsapatunk megvédte bajnoki címét, miután 4-0-ra nyert a Győr ellen a Groupama Arénában.

Vasárnap női bajnoki döntő a Groupama Arénában!

Címvédő női labdarúgóink este negyed kilenctől lépnek pályára. A belépés ingyenes!

Idegenbeli győzelem a döntő második meccsén

Női focicsapatunk 1-0-ra verte a Győrt, az aranyérem sorsa a Groupama Arénában dől el vasárnap.

Fenyvesi Evelin és Papp Luca a válogatott keretében

Két labdarúgónk képviseli klubunkat a női nemzeti csapat következő meccsein.

Vereség a döntő első meccsén

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott az ETO FC Győr ellen a bajnoki döntő első mérkőzésén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin