2022. május 26.
Címvédésre készülnek női labdarúgóink
Női labdarúgócsapatunk május 26-án kezdi meg a két győzelemig tartó bajnoki döntőt az ETO FC Győr ellen.

A Simple Női Liga versenykiírása alapján immáron nyolcadik éve harcol az aranyéremért a 21 forduló során kialakult sorrendben az első és a második helyen záró együttes. Az alapszakasz 21., utolsó fordulójában a tabella első helyén álló, bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk 2-1-es győzelmet aratott a DVTK ellen, a nagy rivális ETO FC Győr pedig szintén megnyerte utolsó mérkőzését az MTK Budapest otthonában. Az már korábban biztossá vált, hogy csapatunk idén is a bajnoki címért harcol, az is eldőlt, hogy az alapszakaszt a második helyen záró zöld-fehérek ellen lépnek majd pályára a két győzelemig tartó bajnoki döntős párharcban.

Az FTC-Telekom csapata 55 ponttal zárta a tabellát, 14 ponttal megelőzve a második helyezett győriek alakulatát. A 21 forduló során 18 győzelem mellett mindössze 2 vereséget és 1 döntetlent könyvelhettek el, 82 rúgott és csupán 16 kapott góllal.

A finálé első mérkőzését május 26-án csütörtökön 18.00-tól játsszák a Kocsis Sándor Sportközpontban, míg a második meccs május 31-én kedden, 19.00-kor kezdődik az ETO Stadionban. Amennyiben szükség lesz harmadik, mindent eldöntő összecsapásra, azt június 5-én vasárnap rendezik.

A bajnoki cím elhódítása minden játékosunknak különösen kedves lehet. Csányi Diána, Demeter Réka, Németh Hanna, valamint Lidija Kulis pályafutásának első felnőtt magyar bajnoki címét ünnepelhetné a Ferencvárossal, míg Fenyvesi Evelin és Inna Zlidnis ott voltak a Fradi első, 2015-ös bajnokcsapatában is, így mindketten hatszoros bajnoknak mondhatják majd magukat, ráadásul mindet a Ferencvárossal nyerték.

Az FTC-Telekom bajnoki címével 2015, 2016, 2019, 2020 és 2021 után ismét ott lehetne az UEFA Női Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A találkozókra a belépés díjtalan.

Aki nem tud a helyszínen szurkolni, nem marad le a mérkőzésekről, ugyanis az M4 Sport élőben közvetíti az összecsapásokat.

Simple Női Liga NB I, döntő

1.mérkőzés

FTC-Telekom–ETO FC Győr

Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont

2022. május 26., csütörtök 18.00

A belépés ingyenes!

 

2. mérkőzés

ETO FC Győr–FTC-Telekom

Győr, ETO Stadion

2022. május 31. kedd 19.00

 

Cikkajánló

Három játékosunk a női válogatott keretében

A magyar női labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, Szarvas Alexandra kihirdette az edzőtábori keretet.

Begyűjtöttük a három pontot Szegeden

A Simple Női Liga 16. fordulójában 3-0-s győzelmet arattunk idegenben, a St. Mihály csapata ellen.

Kiestünk a kupából

Női labdarúgócsapatunk a Simple Női Kupa elődöntőjében 1-0-s vereséget szenvedett az MTK Budapesttől.

Női MK-elődöntő: szurkolói információk

Fontos információk női labdarúgócsapatunk MTK elleni kupamérkőzésére.

Továbbra is az élen csapatunk

Kubassova és Edwards góljával 2-0-s győzelmet arattunk az Astra ellen.

„Babonás vagyok, a cipőmet sem takarítom meccs után!”

Válogatott női labdarúgóinkkal folytatódott a Kire jellemzőbb? – kvízsorozat a Fradi TV-ben – VIDEÓ!

Elhoztuk a három pontot Budaörsről

Sztanovics és Diószegi góljával 2-0-s győzelmet arattunk a Simple Női Liga 14. fordulójában.

Kiütöttük a DVTK-t a kupában

Csapatunk 7-0-s győzelmet aratott a Diósgyőr ellen a kupasorozat 5. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin