2024. március 2.
Döntetlen a tavaszi nyitányon
Női labdarúgócsapatunk 1-1-es döntetlent játszott az MTK ellen a 13. forduló mérkőzésén.

Több hónap kihagyás után szombaton a Simple Női Liga 13. fordulójával folytatódott a bajnokság női labdarúgócsapatunk számára, az MTK Budapest együttese érkezett a Kocsis Sándor Sportközpontba. A tabella első helyén álló csapatunk a Kosztics, Hubbard, Kovács, Csigi, Bozsik, Papp, Fenyvesi,Nagy, Csányi, Edwards, Kubassova összeállításban kezdett.
A mérkőzés eleje az ismerkedés jegyében telt, leginkább a középpályán folyt a játék. Majd a 16. percben egy jobb oldali szögletet követően Nagy Viktória juttatta a labdát a kék-fehérek hálójába (1-0).

A 36. percben szükség volt az orvosi stábra is, a gólszerző, Nagy maradt a földön, majd jelezte, hogy nem tudja folytatni, a helyére Gégény érkezett. Az első játékrészben aztán többször is veszélyeztettünk, de a befejezések nem voltak pontosak, és az MTK sem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani, így félidőre maradt az egygólos Fradi-vezetés.

A szünetben egyet cseréltünk, Bozsikot Ott Eszter váltotta. A második félidőben többször is közel voltunk a második gólhoz, de vagy az ellenfél kapusa tudott védeni, vagy a jól kialakított támadásaink után végül nem tudtunk kaput találni. A 61. percben aztán egy szerencsétlen helyzetet követően Zágor csúsztatása Hubbardról pattant be a hálóba, így kiegyenlített az MTK (1-1). A folytatásban nálunk volt többet a labda, de egyik csapat akarata sem tudott érvényesülni, mindkét együttes elpuskázta a helyzeteit, sőt Kosztics is védett egy hatalmasat a hajrában, így 1-1-es döntetlennel ért véget a 90 perc.

Női labdarúgás,
Simple Női Liga, 13. forduló
FTC-Telekom – MTK Budapest 1-1 (1-0)
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont

FTC-Telekom: Kosztics – Hubbard (Sztanovics, 82.), Kovács, Csigi, Bozsik (Ott, 46.) – Papp, Fenyvesi – Nagy (Gégény 36., majd Czellér 82.), Csányi, Edwards – Kubassova(Diószegi, 68.)

Vezetőedző: Albert Flórián

Gólszerző: Nagy (16.)

Cikkajánló

Szerződést hosszabbítottunk amerikai támadónkkal

Jadyn Edwards 2024 januárja óta erősíti női labdarúgócsapatunkat.

Hanász Vanda a fiúk közt is megállta a helyét a pályán

Női labdarúgócsapatunk 16 éves játékosa mesélt többek között karrierje kezdetéről is – VIDEÓ!

Garcia-duplával tartottuk itthon a három pontot

Női labdarúgócsapatunk 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd együttesét a Simple Női Ligában.

Profi szerződést kapott fiatal női labdarúgónk

Plamenova Dimanova Nikol mostantól felnőtt női együttesünket erősíti.

Vereség a Puskás Akadémia ellen

Női labdarúgócsapatunk hazai rangadón maradt pont nélkül a Simple Női Ligában.

Edwards korai gólja három pontot ért Szegeden

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött a KÉSZ-St. Mihály-Szeged vendégeként a bajnokságban.

Sima győzelem a Budaörs elleni bepótolt bajnokin

Címvédő női labdarúgócsapatunk 4-1-re nyert a Simple Női Ligában.

Női labdarúgóink is győztek az MTK ellen

A Simple Női Ligában rendezett örökrangadót 2-0-ra nyerte címvédő női labdarúgócsapatunk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin