2025. augusztus 17.
Döntetlent játszottunk felkészülési meccsen
Jadyn Edwards és Milagros Díaz találatával 2-2-re végzett női labdarúgócsapatunk a szerb Subotica ellen.

A Bajnokok Ligája-selejtezőtornára készülő női labdarúgócsapatunk felkészülési mérkőzésen fogadta a szerb Spartak Subotica együttesét a Kocsis Sándor Sportközpontban. Vezetőedzőnk, Albert Flórián a Kosztics – Ott, Zágonyi, Frajtovics, Túróczy – Könczeyné Fenyvesi, Kovács E., Edwards – Nagy Viktória, Nagy Vanessza, Garcia kezdőcsapatnak szavazott bizalmat a találkozón.

I. félidő

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott. A negyedik percben Stupar emelt kapura, de a visszazáró Zágonyi remek mozdulattal menteni tudott. Két perccel később együttesünk veszélyeztetett: Alesia Garcia futott el a bal szélen, középre adott de, Nagy Vanessza elől tisztáztak a szerb védők. A kilencedik percben Edwards lőtt távolról, de Mihajlovics védett. A 15. percben Kim próbálkozását könnyedén hárította Kosztics. Egy perccel később Könczeyné Fenyvesi lövése okozott riadalmat vendég oldalon, Mihajlovics csak nagy nehézségek árán tudta hatástalanítani csapatkapitányunk kísérletét.

A 23. percben Nagy Viktória ívelt kapura, de Mihajlovics hárított. Két perccel később Edwards végezhetett el szabadrúgást 20 méterről, a próbálkozása fölé szállt. A 26. percben Túróczy szép egyéni akciót követően adott be balról, az érkező Nagy Viktória az oldalhálóba lőtte a labdát. A 39. percben megszereztük a vezetést! Egy védelmi megingást remekül használt ki Edwards, aki megszerezte a labdát a tizenhatoson belül, majd higgadt mozdulattal a kapuba gurította a labdát (1-0)! A 41. percben Kosztics védett nagyot egy távoli lövést követően. A 43. percben a gólszerző Edwards megsérült, le kellett őt cserélni. A 45. percben Könczeyné Fenyvesi emelése ment fölé, majd Nagy Vanessza próbálkozását védte Mihajlovics. Több esemény nem történt az első félidőben, 1-0-s vezetéssel mehettünk a szünetre.

II. félidő

Jól kezdtük a második játékrészt is. Nagy Vanessza a 48. percben közelről betalált, de a játékvezető szabálytalanság miatt nem adta meg a gólt. Az 55. percben ismét Nagy Vanessza került helyzetbe, az éles szögből leadott lövését hárította Mihajlovics. a 60. percben Stupar próbálkozott lövéssel, de Kosztics remekül védett. Ezt követően a rendkívül veszélyesen futballozó Nagy Vanessza lőtt, de centikkel eltévesztette a kaput. Támadónk ezután kétszer is próbálkozott lövéssel, de sajnos nem sikerült betalálnia. A 64. percben Stupar eltalálta a kapufát, majd a labda fölé ment.

A 67. percben Könczeyné Fenyvesi lőtt távolról, de a próbálkozása nem találta el a kaput. A 68. percben Stupar góljával egyenlítettek a vendégek (1-0).  A 79. percben Kim lövését védte Kosztics. A 80. percben tizenegyest harcoltunk ki! A csereként beállt Milagros higgadtan, a kapu jobb oldalába lőtte a labdát (2-1)! A továbbiakban is támadásban maradtunk, több helyzetet is kidolgoztunk. A 88. percben aztán Kim révén egyenlítettek a vendégek (2-2). Több találat már nem esett, 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó.

Női labdarúgás,
felkészülési mérkőzés

FTC-Telekom–Spartak Subotica 2-2 (1-0)

Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont

FTC–Telekom: Kosztics – Ott (Németh A.), Zágonyi (Bozsik, 61.), Frajtovics, Túróczy – Könczeyné Fenyvesi (Milagros, 75.), Kovács E. (Kubassova, 75.), Edwards (Hanász, 43.) – Nagy Vi. (Czellér, 46.), Nagy Va., Garcia (Diószegi, 80.)
Vezetőedző: Albert Flórián

Spartak Subotica: Mihajlovics – Baka, Maljkovics, Szlovics, Petrovics – Ilics, Kim, Stupar, Vravics – Radulovics, Sarantes
Vezetőedző: Borisz Arsics

Gólok: Edwards (39.), Milagros (81.) illetve Stupar (68.), Kim (88.)

Cikkajánló

Győzelem a szlovén rekordbajnok ellen

Női labdarúgócsapatunk 3-0-ra győzte le a ZNK Mura együttesét felkészülési mérkőzésen.

6-0 ide, jó tapasztalat a fiataloknak

Női labdarúgócsapatunk sima győzelemmel folytatta a felkészülést.

Intenzív, harcos meccset vívtunk az osztrák bajnokkal

Női labdarúgócsapatunk a hajrában maradt alul az Austria Wien ellen a Népligetben.

Így alakul át női labdarúgócsapatunk kerete

Zágonyi Barbara és Németh Adél is távozott, ám Gődér Brigitta és Vlada Kubassova marad!

Kelendőek lettek duplázó focistáink

Bajnoki és kupacímvédő női labdarúgócsapatunkból három játékos is külföldön folytatja karrierjét.

Visszatértek a lányok, elindult a felkészülés

A legutóbbi idényt kupagyőzelemmel és bajnoki címmel zárt labdarúgóink elkezdték az alapozást.

„A foci kezdettől fogva ott volt az életemben”

Női labdarúgócsapatunk középpályása a Fradival és a válogatottal is nagyszerű idényt zárt.

Ellenfelet kapott női csapatunk a BL-selejtezőben

Kilencszeres bajnok együttesünk a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe Budapesten.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin