2019. június 5.
„Édes volt a siker íze, feledtetett minden nehézséget!”
Szeitl Szilvia tizenegy év után lett ismét magyar bajnok, fradistaként első bajnoki címét szerezte – INTERJÚ!

Szeitl Szilvia 2016 nyarán csatlakozott a Ferencváros akkor bajnoki és Magyar Kupa-címvédő női labdarúgócsapatához. A rutinos védő stabil válogatottként és háromszoros magyar bajnokként érkezett a Fradiba, igaz, utolsó bajnoki aranyérmét még 2008-ban szerezte a Feminával. Azóta a közösség meghatározó tagjává, csapatkapitánnyá nőtte ki magát, és nem csak játékosként segíti a szakágat, hanem az U14-es csapat vezetőedzőjeként az utánpótlás-nevelésben is fontos szerepet vállal. Zöld-fehér mezben nyert három Magyar Kupát, az újabb bajnoki diadalra viszont egészen múlt vasárnapig várnia kellett. A tavasszal egy sérülés utáni műtét miatt a pályán nem tudott a társakkal harcolni, de a kispadról és a lelátóról is aktív részese volt a sikernek. Játékosunkkal a szezon fizikai és lelki nehézségeiről, a csapat fizikai és lelki útjáról a bajnoki döntőig és a végső sikerig, a Fradi-család, a csapategység és a megalkuvás nélküli, áldozatkész küzdelem erejéről, a jövőbeni tervekről, és az ünneplésről beszélgettünk.

 

- Amikor vasárnap a lefújás után a stadionban álltál a pályán, azt mondtad, nem tudod felfogni, ami történt. Mostanra leülepedett az élmény?

- Még a telefonhívásoknál és személyes üzeneteknél tartok, sorra gratulál a család, a barátok, ismerősök, de otthon a folyosón is megállított a szomszéd bácsi és mondta, hogy nézte a meccset, és gratulál… Persze, már kezdem felfogni, hogy újra magyar bajnokcsapat tagja vagyok, tizenegy év után, ez pedig akkor is hatalmas dolog, ha ebben a tavasszal nem sokat tudtam a pályán segíteni a többieknek. De teljesen csak akkor kerül majd a helyére az élmény, amikor elkezdjük a felkészülést a Bajnokok Ligájára.

- Ahogy említetted is, a sérülésed miatt a tavasszal nem tudtál a pályán segíteni a csapatnak. Milyen volt az eseményeket a kispadról, vagy a lelátóról követni?

- A legrosszabb érzés egy játékos életében, amikor sérülés miatt nem tud játszani. Ott vagy végig, minden pillanatban be akarsz menni a pályára segíteni, de nem tudsz mást tenni, mint szurkolni. Nagyjából öt infarktust hordtam ki a döntő meccsei alatt lábon… Mondtam a többieknek a mérkőzések előtt, hogy senki ne izguljon, majd én izgulok mindenki helyett! Hát, ez meg is történt… Még 3-0-nál is mondtam a mellettem ülőnek, hogy nem, ez még nincs meg, majd ha meghallottam a hármas sípszót, akkor talán elhiszem. Nem volt egyszerű feldolgozni, hogy nem játszhatok, de próbáltam mindig ott lenni, segíteni, biztatni a lányokat, néhány jó szót szólni mindenkihez. Többekkel külön is beszélgettem.

- Annyira együtt éltél az eseményekkel, hogy úgy tudjuk, a döntőhöz kötődően még egy fogadalmad is volt.

- Igen, a második meccs előtt kimentünk a gyepre, és amíg a többiek bejárták a pályát, én lefeküdtem a kezdőkörbe, pihentetni a lábamat. Ekkor fogadtam meg, hogy ha megvan a bajnokság, akkor aranyéremmel a nyakamban mindenki előtt megismétlem ezt. Szerencsére volt rá alkalmam!

- Nem lehetett egyszerű mutatvány mankóval, bekötött lábbal… Hol tartasz a gyógyulásban?

- Egy kopásos porcsérülést kezelő műtéten vagyok túl, ennek a rehabilitációja hat hét mankózással jár, most tartok az ötödik hétnél. Még körülbelül másfél hét van hátra, de nemsokára megyek egy kontrollra, és ha jók az eredményeim, akkor könnyebb dolgom lesz, mert lehet, hogy újra vezethetek autót, és részterheléssel próbálkozhatok a műtött térdemen. Emellett haladok az előírt úton, gyógytornázok, erősítek, mindent megteszek, hogy a szezon kezdetére újra bevethető állapotban legyek.

-  Ezt már csak azért is nagyon jó hallani, mert ezek szerint a sérülten megnyert bajnoki cím az első lépcsőfok a pályán megnyert bajnoki cím felé…

- Így van, ez a tervem, hogy még egy szezont biztosan végigcsináljak játékosként. A szerződésem is tart még addig, de természetesen a bajnoki cím is motivál, ráadásul ha még legalább ötször pályára tudnék lépni címeres mezben is, akkor meglenne a századik válogatottságom, ez így együtt pedig tökéletes búcsú lenne!

- Szó se róla, szép egyéni célok, szívből kívánjuk, hogy megvalósuljanak! Már csak azért is, mert amikor 2016 őszén a Fradiba igazoltál, azzal a céllal érkeztél a címvédőhöz, hogy bajnok legyél. A kupagyőzelem többször is összejött, viszont tudjuk jól, hogy a rá következő két bajnokságot az MTK nyerte. Mennyire éreztétek elégtételnek az elmúlt két szezonért a mostani győzelmet?

- Én is és minden csapattársam pontosan tudjuk, hogy sem az életben, sem a labdarúgásban nincs ingyen semmi. Minden győzelemért, trófeáért kőkeményen meg kell küzdenünk, pláne, hogy zsinórban ötödször döntőztünk azzal a csapattal, amelyik 2009 óta minden bajnoki döntőben ott volt. Nem érkeztem ismeretlen közegbe a Fradihoz, tudtam, milyen lányok vannak itt, ismertem a remek mentalitásukat, sokukkal együtt játszottam a válogatottban. Természetesen az volt a célom, hogy bajnok legyek a Ferencvárossal is. Ez nem sikerült, nagy pofont kaptunk a döntőben, de utána megint úgy mentünk neki a felkészülésnek, hogy rendben van, botlottunk egyet, de felállunk és megmutatjuk, mert azt éreztük, mi vagyunk a legjobbak, nekünk kell nyerni. Megint elbuktunk a döntőben, idén pedig már nagyon sokan minden egy lapra feltéve készültünk és harcoltuk végig a bajnokságot, egészen más szellemben játszottunk, mint egy szezonnal korábban. Minden egyes mérkőzésen az eredménytől függetlenül foggal-körömmel küzdöttünk. Ez nem azt jelenti, hogy a korábbi két évben nem tettünk meg mindent a sikerért, de valami mégsem működött úgy, mint most. Az egész csapat egytől-egyig hihetetlen munkát tett bele ebbe az egészbe minden egyes edzésen és mérkőzésen az utolsó másodpercig. Lépésről lépésre haladtunk, és érezni lehetett, hogy ez most egészen más. Az biztos, hogy emiatt nagyon édes volt a siker íze, és feledtette az összes nehézséget, amit együtt átéltünk.

- Az U14-es csapat edzőjeként Te is egyike vagy azoknak, akik kettős szerepkörben állnak helyt a szakágnál. A tanítványaid együtt örültek veled?

- Igen, ott voltak a mérkőzésen, ugyanis a szünetben együtt vettük át a korosztályos bajnokságban elért második helyezésünkért az ezüstérmeket. Mondták is nekem a meccs után, hogy én voltam a legjobb, egyszer sem hibáztam a meccsen… A viccet félretéve, boldogok voltak és gratuláltak, és tudom, hogy a szurkolásuk egy kicsit nekem is szólt. Imádják a felnőtt csapat játékosait és felnéznek rájuk, tervezik is, hogy kihívják a nagyokat egy edzőmérkőzésre. A felnőtt keret tagjai is nagyon jól állnak hozzájuk, közös képeket készítenek, minden kérdésre szívesen válaszolnak, azt hiszem, a sikeres utánpótlás-nevelésben a nálunk a korosztályok között tapasztalható légkör legalább annyira fontos tényező, mint a színvonalas szakmai munka. Példamutató a hangulat, ami otthon a Bihari úti sporttelepen uralkodik.

- Ezalatt a több mint egy évtized, és közel száz válogatottság alatt testközelből tapasztalhattad meg, milyen fejlődésen ment keresztül a női labdarúgás ezalatt az idő alatt. Belegondoltál már abba, hogy te ennek az egésznek aktív részese voltál?

- Nagyon komoly a különbség a mai, és a pályafutásom kezdete idején ismert magyar női foci között. Amikor 2008-ban a mostani előtt utoljára bajnok lettem, még a Feminával, egészen más győzelem volt, mint a mostani. Tizenegy év alatt mind médiamegjelenések, mind a játékosok technikai tudása, a körítés, az infrastrukturális lehetőségek, vagy a közvélemény megítélése terén hatalmasat lépett előre a szakág. Ha a történetnek ebbe a részébe belegondolok, az is azt erősíti meg bennem, hogy minden befektetett energia megéri!

- Egy témakört nem érintettünk eddig: mankóval bulizni sem lehet egyszerű… Szigorúan a nyilvánosságra tartozó részleteket felidézve, sikerült már kipihenni a bajnoki ünneplést?

- Igen! Természetesen megünnepeltük a sporttelepen a sikert, de azért a legtöbb játékos akkora lelki és mentális nyomástól szabadult fel, hogy a legtöbben aznap este még emésztgettük a történéseket. De nagyon jó érzés volt, hogy mindenki ott volt együtt annak ellenére, hogy rögtönzött összejövetel volt, hiszen nem készültünk rá előre, úgy voltunk vele, hogy még kell egy meccs, ha az megvan, akkor majd improvizálunk. Így is lett, és a mulatság mellett volt részünk megható pillanatokban is. Elköszöntünk a visszavonuló csapattársunktól, Németh Júliától, levetítettünk neki egy személyre szóló kisfilmet a pályafutása állomásaival és a társak, barátok, családtagok üzeneteivel. De mindenkit megnyugtathatok, azért persze ünnepelni sem felejtettünk el!

Boldizsár Márton

Cikkajánló

Női válogatott: megvannak az új időpontok

Az európai szövetség frissítette az elhalasztott női labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőinek időpontjait.

A bajnoki címvédő FTC kiütéses sikert aratott

Női labdarúgócsapatunk 14-2-re nyert hazai pályán a Kelen SC elleni felkészülési mérkőzésen.

A BL-kvalifikációra készülő lányok is újrakezdték

Női labdarúgócsapatunk minden játékosának koronavírus-tesztje negatív, újraindult a közös munka – VIDEÓ!

Női futball: itt a BL-kvalifikációs párharc időpontja!

Női labdarúgócsapatunk júniusban lép pályára a Bajnokok Ligája-selejtezős indulás jogának kiharcolásáért.

Így tanultak a fradisták a nem mindennapi vizsgákra

Online oktatás, különleges megoldások. Sportolóink elárulják, hogyan készültek az idei érettségire – VIDEÓ!

Gól és büntető - válogatott védőnk remekelt a rajton

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapatának hátvédje szerint nem volt könnyű felpörögni a Haladás ellen, mert…

Dörnyei: „A győzelmet megérdemeltük, de többet nem”

Vezetőedzőnk értékelte a Haladás-Viktória elleni nehezen kiharcolt győzelmet a tavaszi idénynyitón.

Megfordítottuk a meccset és legyőztük a Haladást

Női labdarúgócsapatunk hátrányba került a Haladás ellen, de megfordította a találkozót és nyert!

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most