2026. június 18.
Ellenfelet kapott női csapatunk a BL-selejtezőben
Kilencszeres bajnok együttesünk a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe Budapesten.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni központjában csütörtökön kisorsolták a női labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőinek csoportjait, illetve párosításait.

A 9-szeres magyar bajnok, a címét sorozatban hetedik alkalommal megvédő Ferencváros az előző idényhez hasonlóan ezúttal is a selejtezők második csoportkörében kapcsolódik be a küzdelmekbe, ahol kiemeltként először az 1. selejtezőcsoport győztesével kell majd megküzdeni.

Albert Flórián csapatának ellenfele a görög PAOK, az azeri Neftci Baku, az izraeli Hapoel Jeruzsálem és a montenegrói Buducsnoszt négyeséből fog kikerülni. A minitorna elődöntőjének sikeres megvívása esetén jöhet egy sokkal nehezebbnek ígérkező falat. A fináléban ugyanis alighanem ismét a norvég bajnok vár a mieinkre, csakhogy ezúttal nem a Valerenga, hanem az SK Brann képében. A norvégoknak a továbbjutásért a 2. selejtezőcsoport (Klaksvík, Mitrovica, Ludogorec, Zimbru) győztesén kell magukat átverekedniük.

A minitorna elődöntőire augusztus 5-én, míg a döntőre három nappal később, augusztus 8-án kerül sor Budapesten, 2024 után ismét mi rendezzük a minitornát.

Egy újabb továbbjutás esetén a főtáblára kerülését még egy selejtezőkör várna a csapatra: a harmadik fordulóban a selejtező bajnoki ágának a 2. körben lebonyolított hét minitorna győztesét, valamint a Sparta Prahát négy párba sorsolják, és az oda-visszavágós párharcok győztesei jutnak a 18 csapatos főtáblára.

Cikkajánló

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin