2019. május 27.
Előnybe kerültünk a bajnoki döntőben!
Női labdarúgócsapatunk ha vasárnap is legyőzi az MTK-t, akkor magyar bajnoknak mondhatja magát!

Női labdarúgócsapatunk első mérkőzését játszotta a két győzelemig tartó bajnoki döntőben.

I. félidő

Az első lövés Poljak nevéhez fűződött, ám a csel után Szőcs lábbal védett, majd Csigi fejese jelentett veszélyt. A 20. percben Kocsán fülelt le egy labdát közel a tizenhatoshoz, a lövés nem sokkal ment fölé. Két perccel később egy szöglet után Csiki lövését védte a kapus, a kipattanót Zlidnis kétszer is a kapura lőtte, de nem sikerült megszereznie a vezetést. A másik oldalt viszont Magyarics a kapunkba tudott lőni, ezzel előnybe került az MTK.

Rögtön egy szabadrúgással veszélyeztettünk, Aleksic lövése csak kívülről súrolta a hálót. A 31. percben aztán Mosdóczit sodorták el a tizenhatoson belül, a büntetőt a sértett végezte el, ezzel pedig sikerült egyenlíteni! Nagy helyzet már nem alakult ki, így 1-1-es állásnál mehettünk a szünetre.

II. félidő

Öt percnyi játékot követően Pusztai elé került a labda, de Szőcs közelről védett. A 67. percben Csiki beadását kifejelték, majd Zlidnis lőtt fölé. Három perccel később aztán Fenyvesi remekül tartotta meg a labdát, Poljaknak továbbított, aki laposan a kapuba gurított, ezzel már nálunk volt az előny! Két perccel később Csiki szabadrúgása után Csigi talált a kapuba látványos megmozdulással, de már lesen volt előtte.

Ezt követően Pusztai lőtte el a labdát a kapu előterében, Poljak nem sokkal, de lemaradt róla. Négy perccel a vége előtt Csiki az oldalhálót találta el. Kevéssel később ismét Csiki lőtt, nem sokkal ment ez sem mellé. Több minden már nem történt, így legyőztük az MTK-t a két győzelemig tartó bajnoki döntő első mérkőzésén!

Legközelebb vasárnap 14.00-kor lépünk pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Női labdarúgás, Jet-Sol Liga Női NB I, DÖNTŐ, 1. mérkőzés
FTC-Telekom - MTK Hungária FC 2-1 (1-1)
FTC-Telekom: Samu - Mosdóczi, Zlidnis, Csigi, Szabó V. (Rőhberg, 83.) - Pusztai, Fenyvesi, Aleksic (Nagy V., 63.), Csiki - Kocsán (Fogl, 91.), Poljak
MTK Hungária FC: Szőcs - Tóth B., Turányi, Pinczi, Csolti – Nagy L., Papp - Csányi, Magyarics, Palkovics - Csorbai
Sárga lap: Fenyvesi (52.), Csolti (75.), Pusztai (81.)
Gólszerzők: Magyarics (23.), illetve Mosdóczi (31.), Poljak (70.)

Cikkajánló

Véglegessé vált női labdarúgóink felkészülési programja

A friss magyar bajnok FTC-Telekom három edzőmérkőzést vív az augusztus végi BL-selejtező előtt.

Csigi Eszter távozik klubunktól

Női labdarúgócsapatunk rutinos védője hatszor lett bajnok a Fradival, négyszer pedig Magyar Kupa-győztes.

Női BL: kisorsolták lehetséges ellenfeleinket

A második selejtezőkörben luxemburgi, görög, észt vagy lett ellenfelünk lehet a minitorna első meccsén.

Szerb válogatott játékossal erősítettünk

Andjela Frajtovics a bajnoki rivális ETO FC Győrtől érkezett hozzánk – VIDEÓ!

Érkezik a Fradi Zóna Plusz legújabb adása

A Fradi Zóna Plusz friss epizódjában bajnoki címét ismét megvédő női labdarúgócsapatunk szolgáltatja a témát.

Három labdarúgónk is szerződést hosszabbított

Továbbra is az FTC-Telekomot erősíti Nyul Petra, Major Janka és Németh Adél – VIDEÓ!

Női NL: gól nélküli döntetlen a fehéroroszok ellen

Könczeyné Fenyvesi Evelin kezdett, Nagy Vanessza csereként lépett pályára a 0-0-val zárult találkozón.

Női NL: A ráadásban szerzett góllal nyertek a szerbek

Nagy Vanessza csereként beállva 20 percet töltött a pályán az 1-0-ra elveszített találkozón.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin