2021. július 8.
Európa-bajnok labdarúgót igazolt a Ferencváros!
Isabelle Linden mellett Nagypál Fatima és az MTK-tól érkező Csányi Diána is csatlakozott a kerethez – VIDEÓ!

Szenzációs hírt jelentett be az FTC-Telekom női labdarúgócsapata! A korábban négy alapemberével hosszabbító, majd két érkezőt és három újabb hosszabbítót bejelentő együttes ezúttal

szerződést kötött a német válogatottal 2013-ban Európa-bajnoki címet nyert támadóval, Isabelle Lindennel.

Isabelle Linden 1991. január 15-én született a németországi Kölnben. Szülővárosában kezdte a labdarúgást, a Köln külvárosában működő VfR Fischenich csapatánál nevelkedett, majd a Fortuna Köln játékosa lett. 2008-ban egy szezon erejéig a német női élvonalbeli Essenhez igazolt, majd 2009 és 2015 között a Bayer Leverkusenben szerepelt. Az utánpótlás válogatottakat végigjárva (az U17-es válogatottal 2008-ban Európa-bajnokságot nyert) innen lett felnőtt válogatott is. A német nemzeti csapatban egy felkészülési mérkőzésen lépett pályára, de kerettag volt a 2013-as Európa-bajnokságon szereplő keretnek, így felnőtt Eb-győztesnek mondhatja magát. 2015-ben Frankfurtba igazolt, és szerepelhetett a női Bajnokok Ligája főtábláján is. 2016 és 2018 között az angol élvonalbeli Birmingham játékosa volt, amellyel döntőig jutott a női FA Kupában és a bajnokságban is. 2018-ban hazatért a Bundesligába a Kölnhöz, majd 2020-ban úgy döntött, felhagy a profi labdarúgással. Idén nyáron mégis a folytatás mellett döntött, és elfogadta a Ferencváros ajánlatát.

Az Európa-bajnok játékos mellett még egy új igazolást és egy nagy visszatérőt is köszönthetünk az FTC-Telekom keretében,

a Ferencvárosban folytatja ugyanis az MTK-tól érkező válogatott Csányi Diána és a korábban a Fradiban szereplő Nagypál Fatima is.

Az 1998-as születésű Csányi Diána Sándorfalván kezdte pályafutását, majd az FC Femina érintésével került az MTK-hoz, ahol nyolc szezont töltött. 2014-ben, 2017-ben és 2018-ban bajnoki címet, 2014-ben Magyar Kupát nyert, a kék-fehérektől került be a felnőtt válogatottba.

Nagypál Fatima a Ferencvárosban kezdte a pályafutását, tagja volt a 2015-ös és a 2016-os bajnok és kupagyőztes csapatnak. 2018-ban távozott klubunktól, azóta az Astra, a Szent Mihály és a Puskás FC színeiben szerepelt.

Cikkajánló

Győzelem Felcsúton, megnyertük az alapszakaszt

Női futballcsapatunk Nagy Vanessza duplájával 2-0-ra nyert a Puskás Akadémia vendégeként a bajnokságban.

Jön a Puskás Akadémia elleni rangadó

Az alapszakasz zárásaként eldől, hogy hanyadik helyen jutunk be a bajnoki döntőbe.

Újabb győzelmet arattak bajnoki döntős női focistáink

Albert Flórián csapata öt gólt rúgva győzte le a Kész-St. Mihályt a Simple Női Liga 21. fordulójában.

Gólkirálynők külön meccse jön!

Friss kupagyőztes női labdarúgóink a szegedi St. Mihályt fogadják a bajnokságban.

Bajnoki döntőt ért az MTK elleni fölényes győzelem

Kupagyőztes női labdarúgócsapatunk a Simple Liga 20. fordulójában folytatta menetelését.

Fradi Zóna Plusz Magyar Kupa-győztes női focistáinkkal

A Fradi Zóna Plusz by iFOREX Europe legújabb adásában az FTC-Telekom csapatkapitányai értékelik a kupasikert.

Ajándék lónak ne nézd a fogát!

Ott Eszter és Jadyn Edwards a közmondások útvesztőjében – VIDEÓ!

Öt év után ismét mienk a Magyar Kupa!

Csodás gólok, ünneplés, győztes szavak. Hetedszer kupagyőztes női labdarúgócsapatunk - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin