2021. június 6.
EXKLUZÍV: Így lettek bajnokok női labdarúgóink - VIDEÓ!
A Fradi TV kamerái ott voltak női labdarúgóink bajnoki ünneplésének mámoros pillanatainál - VIDEÓ!

2015, vagyis az első bajnoki cím óta a Ferencváros női labdarúgócsapata megélt sok magasságot, és néhány mélységet is. Szerencsére az elmúlt időszakban az előbbiből jutott több, a Magyar Kupát nemrég zsinórban hatodszor is elhódító együttesünk pedig ebben a szezonban is kiharcolta a jogot arra, hogy megküzdjön a nagy rivális MTK-val a két győzelemig tartó fináléban a bajnoki címért.

Az első mérkőzésen idegenben aratott 3-0-s győzelmünk azt jelentette, a második meccsen, hazai pályán már az aranyéremért léphettünk pályára. Ellenfelünk bár izgalmassá tette az aranymeccs végét, egyenlíteni nem tudott, így ismét bajnoki címet ünnepelhetett a Ferencváros!

A Fradi TV kamerái ott voltak a mámoros ünneplés legjobb pillanatainál, amit most a találkozó összefoglalójával és a győztes nyilatkozatokkal együtt megmutatunk!

Cikkajánló

Szerződést hosszabbítottunk amerikai támadónkkal

Jadyn Edwards 2024 januárja óta erősíti női labdarúgócsapatunkat.

Hanász Vanda a fiúk közt is megállta a helyét a pályán

Női labdarúgócsapatunk 16 éves játékosa mesélt többek között karrierje kezdetéről is – VIDEÓ!

Garcia-duplával tartottuk itthon a három pontot

Női labdarúgócsapatunk 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd együttesét a Simple Női Ligában.

Profi szerződést kapott fiatal női labdarúgónk

Plamenova Dimanova Nikol mostantól felnőtt női együttesünket erősíti.

Vereség a Puskás Akadémia ellen

Női labdarúgócsapatunk hazai rangadón maradt pont nélkül a Simple Női Ligában.

Edwards korai gólja három pontot ért Szegeden

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött a KÉSZ-St. Mihály-Szeged vendégeként a bajnokságban.

Sima győzelem a Budaörs elleni bepótolt bajnokin

Címvédő női labdarúgócsapatunk 4-1-re nyert a Simple Női Ligában.

Női labdarúgóink is győztek az MTK ellen

A Simple Női Ligában rendezett örökrangadót 2-0-ra nyerte címvédő női labdarúgócsapatunk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin