2026. augusztus 8.
Súlyos sérülés és fájdalmas búcsú Európától
Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.

Bajnoki és kupacímvédő női labdarúcsapatunk a PAOK-tól elszenvedett 3:2-es vereség után szombaton az UEFA Női Bajnokok Ligája-minitorna bronzmeccsén volt érdekelt a koszovói Mitrovica ellen. A találkozónak komoly tétje volt, ugyanis a nyertese tovább folytathatta szereplését az európai porondon, méghozzá az Európa Kupa első selejtezőkörében. 

Alber Flórián vezetőedző ezúttal is a Kosztics - Czellér, Ott, Gődér, Árvay - Csányi, Köncezyné Fenyvesi, Edwards - Frajtovics, Gégény, Kubassova kezdőnek szavazott bizalmat, nem történt változás a szerdai meccshez képest, ami változott az az időjárás volt, hiszen a szerdai, pokoli hőségben rendezett mérkőzéshez képest szombatra sokat javult a helyzet.

I. félidő

Fradi-helyzetekkel indult a találkozó, előbb Edwards, majd Kubassova is közel járt a gólhoz, ám előbbi lövését védte a kapus, utóbbi pedig egy szép csel után kapu mellé gurított. Azonban ahogy telt az idő, a koszovóiak úgy lendültek bele a játékba, míg mi egyre több egyéni hibát követtünk el. A vendégek ezáltal többször tudtak veszélyes lövéseket megereszteni a kapunkra, de szerencsére gól egyikből sem lett. A legnagyobb gond azoban csak a szünet előtt következett, elvesztettük Csányi Diánát, aki nagyon csúnya rúgást kapott a bokájára, hordágyon kellett levinni a középpályást, a játékvezető nem adott még csak sárga lapot sem az eset után a vétkesnek...

Minél előbbi felépülést kívánunk Csányi Diának!

II. félidő

A megsérült Csányi helyére Szántó Hédi érkezett a szünetben. Nagyon szép akciót vezettünk a jobb oldalon, Gődér, Könczeyné Fenyvesi és Czellér volt a labda útja, utóbbi egy remek csel után emelt, ám picivel de célt tévesztett. Nem sokkal később viszont Czellér Dorottya fantasztikus gólt szerzett, ezzel előnybe kerültünk (1-0). A 76. percben azonban a Mitrovica egy megpattanó lövéssel kiegyenlített. A 81. percben pedig még tovább nőttek a gondjaink, egy szép akció végén a vendégek megfordították a meccset  (1-2).

Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy a mieink a négycsapatos BL-minitorna utolsó helyén zártak és búcsúztak az európai kupaszerepléstől.

Női labdarúgás, UEFA Női Bajnokok Ligája minitonra, bronzmeccs

FTC-Telekom - KFF Mitrovica 1-2 (0-0)

2026.08.08., 10:00, III.ker. TVE Sporttelep

FTC-Telekom: Kosztics - Czellér, Ott, Gődér, Árvay (Gágyor, 82.) - Csányi (Szántó, a szünetben), Köncezyné Fenyvesi, Edwards - Frajtovics, Gégény (Tóth R., 68.), Kubassova

Sárga lap: Kubassova (73.), Gágyor (89.), illetve Fejza (71.), Zeka (85.), Mulliqi (87.)

Gólok: Czellér (68.), illetve Mulliqi (76., 81.)

Cikkajánló

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

A DVTK ellen kezdjük a Simple Női Kupát

Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.

Szabó Viktória: „Ilyen a Fradi-Újpest comói módra”

Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!

Semmi nem jött össze, kikaptunk az ETO-tól

Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.

Jön az ETO FC elleni bajnoki rangadó!

Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.

Két játékos készülhet a hollandok elleni vb-rájátszásra

Fenyvesi Evelin, valamint Nagy Viktória is ott van a női labdarúgó-válogatott keretében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin