2024. szeptember 21.
Fordítás után győzelem Kispesten
Női labdarúgóink 3-1-re nyertek a Honvéd otthonában.

Magyar bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk a Soroksár elleni 4-0-s győzelem után a Honvéd vendégeként lépett pályára a Simple Női Liga 5. fordulójában.

Együttesünk rögtön a mérkőzés elején hátrányba került, az ötödik percben Csuhai talált a kapunkba. Az egyenlítésre egészen a játékrész hajrájáig kellett várni, a 37. percben Garcia remek passza után Nagy Viktória lőtt a kispestiek hálójába, így 1-1-es döntetlennel vonultak szünetre a felek.

A fordulást követően mindkét csapat veszélyes maradt, az utolsó negyedórára pedig felgyorsultak az események. A 74. percben előbb a hazaiak lőttek kapufát, majd négy perccel később a mieink találtak be, de a játékvezető kapustámadás miatt érvénytelenítette a gólt.

Az utolsó percekben végül az FTC-Telekom eldöntötte a három pont sorsát, a 83. percben Kubassova révén csapatunk megszerezte a vezetést, a harjában pedig Garcia is betalált, így együttesünk 3-1-es győzelmet aratott, és továbbra is hibátlan a bajnokságban.

Női labdarúgás,
Simple Női Liga, 5. forduló

Budapest Honvéd FC-FTC-Telekom 1-3 (1-1)

FTC-Telekom: Kostic – Németh (Ott, 46.), Csigi (Demeter, 46.), Gődér – Fenyvesi, Zágonyi – Nagy Viktória, Túróczy (Nagy Vanessza, 70.), McFarland (Gégény, 57.) – Garcia, Kubassova

Gólok: Csuhai (5.), illetve Nagy Viktória (37.), Kubassova (83.), Garcia (90+1.)

Cikkajánló

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

A DVTK ellen kezdjük a Simple Női Kupát

Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.

Szabó Viktória: „Ilyen a Fradi-Újpest comói módra”

Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!

Semmi nem jött össze, kikaptunk az ETO-tól

Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.

Jön az ETO FC elleni bajnoki rangadó!

Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin