2022. szeptember 5.
Fradistákkal a csapatban ütöttük ki Gibraltárt
Fenyvesi, Vágó és Pusztai is betalált a 12-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen.

A Margret Kratz vezette magyar női labdarúgó-válogatott a spanyolok elleni vb-selejtezős vereség után Gibraltár válogatottja ellen játszott felkészülési mérkőzést, melyen hat ferencvárosi játékos, Bíró Barbara, Szabó Viktória, Fenyvesi Evelin, Pusztai Sára, Vágó Fanny és Csányi Diána is a kezdőcsapatban kapott helyet.

A klubunkat képviselő játékosok nagyszerűen indították a találkozót, hiszen Fenyvesi révén már a 11. percben megszereztük a vezetést. Az első magyar gólt még további hat követte, Zeller triplázott, Turányi és Pusztai egy-egy alkalommal volt eredményes, de Neale öngólja is kellett a 7-0-s félidei eredményhez.

A fordulás után sem kellett sokat várni az első találatra, az 58. percben meglőttük a nyolcadikat, majd három perccel később Pusztai is feliratkozott a gólszerzők közé (0-9). A kilencgólos előny ellenére sem álltunk le, tíz perccel később büntetőből növeltük kétszámjegyűre a különbséget, majd a 78. percben már 11-0-s magyar vezetés állt az eredményjelzőn. A ráadásban sem maradtunk magyar gól nélkül, ugyanis a 94. percben ismét zörgött a gibraltári háló, ezzel pedig beállítottuk a 12-0-s végeredményt.

Női labdarúgás,
felkészülési mérkőzés

Gibraltár – Magyarország 0-12 (0-7)

Cikkajánló

Továbbra is hibátlanul női labdarúgóink

Az FTC-Telekom négygólos győzelmet aratott az ETO FC Győr ellen.

Újabb kiütés, hibátlanul és kapott gól nélkül az élen!

Pusztai ötöt, Vágó hármat vállalt a Kelen elleni 13-0-ra megnyert bajnokin.

"Most jönnek majd a nehezebb meccsek"

Gólfesztivált rendezett bajnok női focicsapatunk az Újpest elleni derbin – VIDEÓ!

Kiütés! Tizenhatot számolt az Újpestre az FTC-Telekom

Női labdarúgócsapatunk fölényes győzelmet aratott a szerdai derbin.

Újabb kiütéses győzelem!

Vágó Fanny csapata 9-0-ra nyert a MOL Fehérvár ellen a Simple Női Liga 5. fordulójában.

Sorsoltak a Simple Női Kupában

Csapatunk a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként lép pályára a kupa 4. fordulójában.

Idén harmadszor nyert hét góllal női labdarúgócsapatunk

Az FTC-Telekom hét játékosa is eredményes volt a Szekszárd ellen.

Nem tudtuk borítani a papírformát a spanyolok ellen

A vb-selejtezők zárásaként 3-0-ra kikapott a női válogatott a spanyoloktól és csoportja 4. helyén zárt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin