2026. május 2.
Bajnoki döntőt ért az MTK elleni fölényes győzelem
Kupagyőztes női labdarúgócsapatunk a Simple Liga 20. fordulójában folytatta menetelését.

A szerdai kupagyőzelem után nem sok pihenőt kapott az FTC-Telekom női labdarúgócsapata. Albert Flórián bajnoki listavezető együttese szombaton már a Simple Női Liga rangadóján fogadta a harmadik helyen álló MTK-t a Kocsis Sándor Sportközpontban.

A tét nem volt kicsi: egy győzelemmel ugyanis Ott Eszterék bebiztosíthatták a helyüket a két mérkőzéses bajnoki döntőben.

Albert Flórián ennek megfelelően nagyon erős kezdőcsapattal, a Kosztics – Ott E., Gődér, Zágonyi, Túróczy – Csányi, Fenyvesi, Edwards – Nagy Vi., Nagy Va., Kubassova tizeneggyel vágott neki a 90 percnek.

Az első húsz percben három gól is esett: Nagy Vanessza már a 7. percben megszerezte a vezetést, ezt Zádor góljával öt perccel később még kiegyenlítették a vendégek, de a 18. percben Csányi Diána góljával már ismét nálunk volt az előny. Az első félidőben több találat nem esett, nem úgy, mint a második játékrészben, amikor az 52. és az 56. perc között négy perc alatt háromszor is eredményesek voltak a mieink: Csányi kétszer, Jadyn Edwards pedig egyszer talált be.

Csapatunk ezzel két fordulóval a Simple Női Liga alapszakaszának vége előtt bebiztosította a helyét a két mérkőzéses bajnoki döntőben.

Simple Női Liga, 20. forduló:

FTC-Telekom - MTK 5-1 (2-1)

Kocsis Sándor Sportközpont, v.: Sipos Katalin

FTC-Telekom: Kosztics – Ott E., Gődér, Zágonyi, Túróczy (Frajtovics 66.) – Csányi (Diószegi 79.), Fenyvesi (Hanász 66.), Edwards – Nagy Vi. (Czellér 59.), Nagy Va., Kubassova (Milagros 79.)

gólszerzők: Nagy Va. (7.), Csányi (18., 52., 56.), Edwards (53.)

Cikkajánló

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

A DVTK ellen kezdjük a Simple Női Kupát

Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.

Szabó Viktória: „Ilyen a Fradi-Újpest comói módra”

Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!

Semmi nem jött össze, kikaptunk az ETO-tól

Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.

Jön az ETO FC elleni bajnoki rangadó!

Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin