Az előző szezon végén története ötödik magyar bajnoki címét megszerző női labdarúgócsapatunk folytatja a nyári átigazolási időszakban szokásos erősítéseket. Az FTC-Telekom nemrég hosszabbított Csányi Diánával, Szabó Viktóriával, Inna Zlidnisszel, Czellér Dorottyával és Papp Lucával, valamint szerződtette Bíró Barbarát, Hanna Barkert és Biljana Bradicsot, míg profi szerződést kötött Ott Eszterrel. Jó hír, hogy ezúttal újabb futballistával erősítettünk!
Shameeka Nikoda Fishley 1993. szeptember 19-én született Leedsben, Angliában. A 28 éves gólerős támadó középiskolás évei alatt kezdett futballozni a Leeds United U14-es együttesében. Ezt követően megfordult a Seacroft U16-ban, a Huddersfield Townban és a Leeds City Vixensben is, mielőtt 2011-ben a Chelsea akadémiájára került, ahol egészen 2013-ig szerepelt. Anglia után kipróbálta magát az Egyesült Államokban, majd Izlandon, Olaszországban és Spanyolországban is, míg végül 2021 novemberében a Fenerbahcéhez igazolt.
Fishley számára jól indult a török kaland, hiszen első mérkőzésén rögtön egy mesterhármassal indított, ráadásul a nagy rivális Galatasaray ellen. A mérkőzést végül 7-0-ra nyerte meg csapata. A török együttesben az egész idény alatt stabil, jó teljesítményt nyújtott és elképesztő, 1,0-s meccs/gól átlagot produkált, hiszen 23 összecsapán 23-szor volt eredményes a mögöttünk hagyott idényben.
Az angol támadó a FradiMédiának adott első interjújában elmondta, hogy női labdarúgócsapatunk előző sikeres idényeihez hasonlóan szeretne magyar bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelni, emellett beváltani egy régóta dédelgetett álmát, és a Bajnokok Ligája csoportkörében játszani.
A HLSZ 2026-os gáláján női labdarúgóink két díjat is bezsebeltek.
Női labdarúgócsapatunk továbbjutás esetén akár az Újpesttel is megmérkőzhet.
Női labdarúgócsapatunk az örökrangadó behúzása után a bajnoki tabella élére állt.
A Szeged elleni hétközi fordítás kellő erőt adhat a listavezető ellen, amely idáig gólt sem kapott.
2-0-ról felállva, kiváló második félidővel nyertünk a St. Mihály ellen a bajnokságban.
Női labdarúgóinkra Szegeden vár bajnoki, majd szombaton jön az MTK!
Női labdarúgócsapatunk simán hozta az újonc Videoton FC Fehérvár elleni meccsét.
A Videoton FC Fehérvár papíron nem jelenthet problémát női labdarúgóinknak.