2025. május 15.
Győrben győztünk a bajnoki döntő első meccsén!
Nagy Vanessza második félidőben szerzett fejes gólja eldöntötte az ETO FC Győr elleni összecsapást.

Bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk idén is az ETO FC Győrrel mérkőzik meg a Simple Liga fináléjában. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc első felvonását Győrben, az ETO Stadionban rendezték. Vezetőedzőnk, Albert Flórián a Kosztics - Ott, Zágonyi, Gilbert, Gégény - Hanász, Könczeyné Fenyvesi, Garcia, Nagy Vi. - Nagy Va., Edwards kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.

I. félidő

Sötétzöld mezében játszó női együttesünk kezdte a találkozót. Az első veszélyes támadást a hazaiak vezették a hatodik percben, de Gilbert szép mozdulattal tisztázni tudott Kennedy elől. Három perccel később Süle beadása után Kocsán lőtt, de Kosztics magabiztosan védett. A 17. percben Kovács Laura szabadrúgása szállt el a kapunk fölött. A 29. percben Nagy Viktória szerzett labdát a térfelünkön, szép szólóba kezdett, de végül megállították őt a győri védők. Két perccel később Garcia beadása okozott veszélyt a győri kapu előtt, de a középen érkező Edwards nem jutott el lövésig.

A következő támadást ismét csapatunk vezette, a rendkívül aktívan futballozó Nagy Viktória már lövésre lendítette a lábát, de az utolsó pillanatban szerelték őt a győri védők. A 33. percben Kocsán cselezte ki Ottot, majd lőtt, de Kosztics szépen védett. A 37. percben kapusunk, Kosztics egy ütközést követően szorult ápolásra, de szerencsére folytatni tudta a játékot. A 43. percben Garcia lőtt egy szögletet követően, de nem találta el a kaput. A 45. percben Nagy Viktória lőtt, de Bíró hárítani tudott. 0-0-val mentek szünetre a csapatok.

II. félidő

A második játékrész elején a hazaiak veszélyeztettek először, Kocsán lövése azonban elkerülte a felső sarkot. Néhány perccel később ismét Kocsán lőtt, de Kosztics nagyot védett. A 62. percben Vida lőtt kapufát. A 65. percben megszereztük a vezetést! Edwards gyönyörűen tekert középre, Nagy Vanessza pedig remek mozdulattal fejelt a győri kapuba (0-1)!

A 68. percben Süle távoli lövése után Kosztics bravúrral védett. A 75. percben Edwards lépett ki a győri védők közül, de nem tudott lőni, ketten szerelték le együttes erővel. A 80. percben Garcia mutatott be szép cselt, de aztán nem tudott lövőhelyzetbe kerülni. Négy perccel később Frajtovics próbálkozása csattant a felső lécen. A győriek nagy erőket mozgósítottak a hajrában az egyenlítésért, de védelmünk hősiesen állta a sarat, így végül 1-0-ra győztünk a két nyertes mérkőzésig zajló párharc első találkozóján.

A bajnoki döntő második felvonása május 21-én, szerdán 17.30-tól lesz a Groupama Arénában. Bár a nézőtéri jegyek pénzbe nem kerülnek, az ingyenes belépőket ki kell váltanimeccsjegy.fradi.hu felületen online, vagy a Groupama Aréna Jegypénztárában, hiszen csak azok léphetnek be a mérkőzésre, akik ezt elvégezték.

Női labdarúgás, Simple Liga,
döntő, első mérkőzés

ETO FC Győr–FTC-Telekom 0-1 (0-0)
Győr, ETO Stadion. Vezette: Molnár Réka

ETO FC Győr: Bíró - Frajtovics, Kennedy (Vachter, 46.), Savanya, Süle (Topalov, 81.), Vida (Shuppo, 74.), Kocsán, Abambila, Nagy F., Sali, Kovács L.
Vezetőedző: Dörnyei Balázs

FTC-Telekom: Kosztics - Ott (Kovács E., 84.), Zágonyi (Csigi, 73.), Gilbert, Gégény (Túróczy, 55.) - Hanász, Könczeyné Fenyvesi, Garcia, Nagy Vi. - Nagy Va., Edwards
Vezetőedző: Albert Flórián

Sárga lapok: Frajtovics (63.), Kovács L. (89.), illetve Ott (45+1.)

Gól: Nagy Va. (65.)

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása 1-0 a Ferencvárosnak.

Cikkajánló

Derbi-győzelemmel indult az új bajnoki idény

Női labdarúgócsapatunk Gégény Petra góljával 1-0-ra nyert az Újpest ellen.

Gődér: " Lépésről lépésre akarunk haladni"

Védőnk szerint a csapat egyben van és egyetlen célja lehet csak, megverni az Újpestet a derbin.

Derbivel indítjuk az átalakult bajnokságot!

Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.

Könczeyné Fenyvesi: "Elkezdjük újra az építkezést"

Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.

Súlyos sérülés és fájdalmas búcsú Európától

Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.

Van még jegy: szurkoljon a helyszínen!

Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!

"Ha törik, ha szakad, szombaton nyernünk kell"

A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!

Pokoli hőségben, szoros meccsen maradtunk alul a BL-ben

Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin