2023. június 1.
Győri győzelmével hatodszor bajnok az FTC-Telekom
Női labdarúgócsapatunk csütörtökön lezárta az egyik fél második sikeréig tartó bajnoki döntőt.

Lesz-e duplázás? – ez volt a Simple Női Liga NB I bajnoki döntőjének csütörtöki, második mérkőzése előtt a legnagyobb kérdés. A párharc első, hétfői felvonását a Groupama Arénában 1-0-ra megnyertük, így az ETO FC Győr elleni, csütörtöki, Győrben lejátszott meccsének úgy vághattunk neki, hogy győzelemmel lezárható a bajnoki címért zajló verseny.

Az FTC-Telekom gyakorlatilag az első félidőben lezárta a párharcot: a Győrnek nem volt kapuralövése, miközben az FTC-Telekom játékosai nyolc kaput eltaláló lövést szorgoskodtak össze. Már a 10. percben megszereztük a vezetést, miután Vágó Fanny egy beadást követően szépen vette át a labdát, majd nyolc méterről a kapuba lőtte azt (0-1).

Negyedórával később Fenyvesi Evelin szinte álló helyzetből, 15 méterről lőtt kapura, emelését pedig már nem tudta védeni a győri kapus, így megdupláztuk az előnyt (0-2). A hajrában Alesia Garcia buktatásáért jogosan ítélt tizenegyest Urbán Eszter, a büntetőt pedig Csigi Eszter magabiztosan értékesítette, kialakítva a 3-0-s részeredményt.

A térfélcserét követően először a 60. percben cseréltünk, akkor Csányi Diána helyére Pusztai Sára állt be. A játék képe a szünet után sem változott, nem forgott veszélyben a Ferencváros győzelme, sőt: a 70. percben Vágó Fanny, a 79. minutumban pedig Biljana Bradics révén szerezhettünk volna újabb gólt. Az eredmény akkor és később sem változott már, 3-0-ra nyertünk, ezzel biztossá vált, hogy az egész bajnokságot domináló csapatunk hibátlan teljesítménnyel, pontveszteség nélkül lett bajnok.

Együttesünk 2015, 2016, 2019, 2021 és 2022 után hatodszor nyerte meg a magyar bajnokságot, így ezen a nyáron is a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet majd. A duplázás is összejött – amint 2016-ban, 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben, úgy az idén is egyszerre lett bajnok az FTC női és férfi labdarúgócsapata.

Simple Női Liga NB I, bajnoki döntő, 2. mérkőzés

ETO FC Győr–FTC-Telekom 0-3 (0-3)

Győr, ETO Stadion. Játékvezető: Urbán Eszter

FTC-Telekom: Bíró – Ott (Demeter, 75.), Csigi, Németh D. – Barker (Bradics, 75.), Fenyvesi (Nagy V., 71.), Papp, Csányi (Pusztai, 60.), Szabó V. – Vágó, Garcia (Czellér, 70.). Játékos-edző: Vágó Fanny

Gólszerzők: Vágó (10.), Fenyvesi (26.), Csigi (42., büntetőből)

Cikkajánló

Győzelem a szlovén rekordbajnok ellen

Női labdarúgócsapatunk 3-0-ra győzte le a ZNK Mura együttesét felkészülési mérkőzésen.

6-0 ide, jó tapasztalat a fiataloknak

Női labdarúgócsapatunk sima győzelemmel folytatta a felkészülést.

Intenzív, harcos meccset vívtunk az osztrák bajnokkal

Női labdarúgócsapatunk a hajrában maradt alul az Austria Wien ellen a Népligetben.

Így alakul át női labdarúgócsapatunk kerete

Zágonyi Barbara és Németh Adél is távozott, ám Gődér Brigitta és Vlada Kubassova marad!

Kelendőek lettek duplázó focistáink

Bajnoki és kupacímvédő női labdarúgócsapatunkból három játékos is külföldön folytatja karrierjét.

Visszatértek a lányok, elindult a felkészülés

A legutóbbi idényt kupagyőzelemmel és bajnoki címmel zárt labdarúgóink elkezdték az alapozást.

„A foci kezdettől fogva ott volt az életemben”

Női labdarúgócsapatunk középpályása a Fradival és a válogatottal is nagyszerű idényt zárt.

Ellenfelet kapott női csapatunk a BL-selejtezőben

Kilencszeres bajnok együttesünk a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe Budapesten.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin