2021. július 31.
Győzelem a szlovák második helyezett ellen
Női labdarúgócsapatunk hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a Spartak Myjava ellen.

Női labdarúgóink a nyári előszezon negyedik felkészülési mérkőzésén a szlovákiai élvonal második helyezettjét, a Spartak Myjavát fogadták a Kocsis Sándor Sportközpontban.

A mieink a Bednar – Ivanusa, Mosdóczi, Zlidnis, Lukas – Czellér, Csányi – Brandon, Fenyvesi, Pusztai – Vágó összeállításban léptek pályára az első félidőben, amely gól nélkül zárult.

A második játékrészt a Bednar – Mosdóczi, Rőhberg, Zlidnis, Lukas – Kulis, Nagy Viktória, Csányi, Németh D. – Linden, Siklér felállásban kezdtük, majd a 60. percben a kapuban Halla Petra váltotta kanadai hálóőrünket, míg Mosdóczi helyén bemutatkozott a Ferencvárosban a frissen igazolt német utánpótlás-válogatott Michelle Klostermann.

A találkozót végül a Ferencváros nyerte 2-1-re, egy öngól mellett Mosdóczi volt eredményes.

Női labdarúgás, felkészülési mérkőzés
FTC-Telekom - Spartak Myjava 2-1 (0-0)

 

Cikkajánló

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

A DVTK ellen kezdjük a Simple Női Kupát

Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.

Szabó Viktória: „Ilyen a Fradi-Újpest comói módra”

Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!

Semmi nem jött össze, kikaptunk az ETO-tól

Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.

Jön az ETO FC elleni bajnoki rangadó!

Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.

Két játékos készülhet a hollandok elleni vb-rájátszásra

Fenyvesi Evelin, valamint Nagy Viktória is ott van a női labdarúgó-válogatott keretében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin