2026. július 18.
Győzelem a szlovén rekordbajnok ellen
Női labdarúgócsapatunk 3-0-ra győzte le a ZNK Mura együttesét felkészülési mérkőzésen.

 

Bajnoki és kupacímvédő női labdarúgócsapatunk szombat este harmadik felkészülési mérkőzését játszotta. Az FTC-Telekom az Austria Wien és a Komárom után a 13-szoros szlovén rekordbajnok ZNK Murát fogadta a Kocsis Sándor Sportközpontban.

A Ferencváros a Kosztics - Czellér, Ott, Gődér, Árvay - Könczeyné Fenyvesi, Edwards, Csányi - Diószegi, Kubasszova, Gégény összeállításban kezdett.

Már a mérkőzés elején a kapuja elé szegeztük a Murát. Előbb Diószegi Fanni lövése kerülte el a kaput, majd Vlada Kubassova ziccerét és Diószegi ismétlését védte bravúrral a szlovénok kapusa. A mezőnyfölény a 41. percben érett góllá, amikor Csányi Diána szép egyéni megmozdulás és cselsorozat után higgadtan lőtt a kapuba. 1-0!

A vendégek még a szünet előtt egyszer még próbálkoztak a gólszerzéssel, de Kosztics magabiztosan hárította kísérletet.

A második játékrész elején Gégény ismét veszélyeztetett, de a kapus védett. Az 54. percben Kubassova lépett ki a védelemből, elvitte a kifutó kapus mellett a labdát és az üres kapuba gurított. 2-0!

Az FTC-Telekom jelentős mezőnyfölényben futballozott, a szlovén csapatot pedig olyannyira megfogta a második gól, hogy két perccel később a védőik lemaradtak Csányiról, aki a jobb oldalról mesterien tekert középre, ahol Edwards érkezett és közelről nem hibázott. 3-0!

A 65. percben vezetőedzőnk, ifjabb Albert Flórián sort és sok fiatalt cserélt be. A Fradi a folytatásban is magabiztosab futballozott, az eredmény azonban már nem változott, az FTC-Telekom 3-0-ra nyert.

Csapatunk legközelebb július 25-én, szombaton, 18:00-kor fogadja a Csíkszeredát a Kocsis Sándor Sportközpontban.

 

NŐI LABDARÚGÁS
Felkészülési mérkőzés
2026. 07. 18., szombat, 18:00
Kocsis Sándor Sportközpont
FTC-Telekom–ZNK Mura (szlovén) 3–0 (1–0)
FTC-Telekom: Kosztics (Barti, 65.) - Czellér (Gágyor, 65.), Ott, Gődér, Árvay (Benkő, 65.) - Könczeyné Fenyvesi (Szántó, 65.), Edwards (Oleksza, 65.), Csányi - Diószegi (Tóth A., 65.), Kubassova (Wächter, 65.), Gégény (Tóth R., 65.).
Vezetőedző: ifj. Albert Flórián.
Gólszerzők: Csányi (41.), Kubassova (54.), Edwards (56.)

Cikkajánló

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin