2023. november 18.
Háromgólos győzelem Soroksáron
Bajnok női labdarúgócsapatunk 3-0-ra győzött a Soroksár SC vendégeként a Simple Női Liga 11. fordulójában.

Az őszi bajnoki szezon utolsó előtti mérkőzésén a Soroksár SC vendégeként lépett pályára női labdarúgócsapatunk. Együttesünk a Szekszárd legyőzése után jó formában várhatta ezt az összecsapást is. 

Albert Flórián a Kosztics - Ott, Csigi, Gődér - Fenyvesi, Papp - Sztanovics, Szabó, Németh - Garcia, Madrid összeállítású kezdőt küldte a pályára. 

A hatalmas szél mindkét csapat dolgát megnehezítette, de ennek ellenére a 13. percben megszereztük a vezetést. A 13. percben Papp ívelt be remekül egy szögletet, amelyre Gődér érkezett, és a kapuba fejelt (0-1). Ezt követően Papp indította Garciát, aki a kapufát találta el, majd néhány perccel később Ascher jött ki jól, és védett hatalmasat, így félóra elteltével még mindig csak egygólos vezetésnek örülhettünk. A folytatásban Szabó szerezhette volna meg a második Fradi-gólt, de ismét Ascher védett bravúrosan, majd a túloldalon Gégény lövését hárította Kosztics, így a szünetre maradt az 0-1.

Csapatunknak a fordulás után is megvoltak a helyzetei, majd a második találatunk is érkezett az 58. percben, Németh passzát Szabó továbbította a Soroksár hálójába (0-2). Ezt követően a 65. percben Nagy volt szabálytalan, a büntetőhöz Gégény állt oda, de lövését Kosztics magabiztosan hárította.  A mérkőzés végeredményét Garcia alakította ki a 86. percben, aki Diószegi remek passzát váltotta gólra (0-3). 

Az utolsó őszi bajnoki fordulót november 25-én, szombaton, 12 órától a Diósgyőr vendégeként játsszuk majd. 

Simple Női Liga, 11. forduló

Soroksár SC – FTC-Telekom 0-3 (0-1)

Soroksár, Szamosi Mihály Sporttelep

FTC-Telekom: Kosztics – Ott, Csigi, Gődér (Nagy, 46.) – Fenyvesi, Papp – Sztanovics (Vincze, 46.), Szabó, Németh (Hodászi, 81.) – Garcia, Madrid (Diószegi, 67.)

Vezetőedző: Albert Flórián

Gólszerzők: Gődér (13.), Szabó (58.), Garcia (86.)

Cikkajánló

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

A DVTK ellen kezdjük a Simple Női Kupát

Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.

Szabó Viktória: „Ilyen a Fradi-Újpest comói módra”

Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!

Semmi nem jött össze, kikaptunk az ETO-tól

Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.

Jön az ETO FC elleni bajnoki rangadó!

Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin