2023. szeptember 16.
Hatgólos győzelem hazai pályán
Női labdarúgócsapatunk St. Mihály Szeged elleni győzelme alkalmával hat játékosunk is betalált.

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata a St. Mihály Szeged együttesét fogadta hazai pályán a Simple Női Liga 5. fordulójában. A Ferencváros a Kostic - Ott, Csigi, Németh - Nagy, Fenyvesi, Papp, Csányi, Szabó, Pusztai - Garcia összeállításban kezdett.

Nagyszerűen indítottunk, a 6. percben érkezett is a vezető találat, Németh szögletét Csigi Eszter fejelte a kapuba (1-0), majd mindössze négy perccel később Csányi remek passzát Papp Luca váltotta gólra (2-0). A folytatásban is mi domináltunk, a 19. percben amerikai légiósunk, Alesia Garcia lőtte be a harmadikat (3-0). Ezután még az első játékrészben Nagy Viktória is betalált (4-0), majd Csányi Diána is beköszönt, így a szünetre ötgólos vezetéssel vonultunk (5-0).

A fordulás után sem hagytunk esélyt ellenfelünknek, csapatunk végig fölényben tudott játszani. A második félidőben is több nagy helyzet adódott az FTC előtt, szabadrúgásból és szögletből is veszélyesek voltunk, az ellenfél kapusa többször is hárítani tudott. A mérkőzés végeredményét a csereként beállt Ebony Madrid állította be, aki egy nagyszerű ferencvárosi akciót fejezett be góllal (0-6).

Csapatunk legközelebb a válogatott hét után a Simple Női Kupában lép pályára, szeptember 30-án, szombaton a Puskás Akadémia ellen.

Simple Női Liga, 5. forduló
FTC-Telekom – KÉSZ-St. Mihály Szeged 6-0 (5-0)
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont
FTC-Telekom: Kostic (Barti, 61.) – Ott, Csigi, Németh – Nagy (Czellér, 61.), Fenyvesi, Papp, Csányi, Szabó (Gődér, 61.), Pusztai (Ebony, 77.) – Garcia (Diószegi, 61.)
Vezetőedző: Albert Flórián
Gólszerzők: Csigi (6.), Papp (10.), Garcia (19.), Nagy V. (41.), Csányi (44.), Madrid (87.)

Cikkajánló

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

A DVTK ellen kezdjük a Simple Női Kupát

Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.

Szabó Viktória: „Ilyen a Fradi-Újpest comói módra”

Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!

Semmi nem jött össze, kikaptunk az ETO-tól

Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.

Jön az ETO FC elleni bajnoki rangadó!

Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.

Két játékos készülhet a hollandok elleni vb-rájátszásra

Fenyvesi Evelin, valamint Nagy Viktória is ott van a női labdarúgó-válogatott keretében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin