2020. október 3.
Hat gólt és Fradi-sikert hozott az örökrangadó
Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata hazai pályán 4-2-re legyőzte az MTK-t a Simple Női Liga 6. fordulójában.

A hétközi, Haladás Viktória elleni döntetlen után női labdarúgócsapatunk szombaton az eddig mind az öt bajnokiját megnyerert MTK-t fogadta a Kocsis Sándor Sportközpontban.

Kiválóan kezdődött a rangadó számunkra, ugyanis a 11. percben Vágó Fanny remek egyéni szóló után lőtt a kapuba, megszerezve ezzel a vezető gólt. Sokáig azonban nem örülhettünk, mert az MTK két perccel később Pápai Emőke révén egyenlített. A gyors gólpárbajból viszont a Fradi jött ki jól, ugyanis Vágó a 16. percben önmaga és csapata második találatával - támadónk kapott egy remek kiugratást a tizenhatoson belül, majd pompás mozdulattal átemelte a kapujából kirobbanó kapust -. majd a 20. percben Betsy Brandon góljával már 3-1-re vezetett az FTC. A helyzeteink megvoltak, jelentős mezőnyfölényben futballoztunk, de sajnos egy védelmi megingás miatt az újabb gólt Pápai révén az MTK szerezte, így gól gazdag első félidő után 3-2-es előnnyel vonulhattunk szünetre.

A második játékrészben is az FTC-Telekom akarata érvényesült. Dörnyei Balázs tanítványai többször is ígéretes lehetőségeket dolgoztak ki, de a végjátékba vagy a befejezésbe hiba csúszott. Az 57. percben beálló Czellér Dorottya felpörgette a ferencvárosi támadásokat és az ő remek egyéni akciójának is köszönhetően a 83. percben büntetőhöz jutott a Fradi. A labda mögé csapatkapitányunk, Mosdóczi Evelin állt és higgadtan a jobb alsó sarokba gurított. A hajrában már több gól nem esett, így az FTC-Telekom javított hétközi botlásán és kiváló futballal 4-2-re legyőzte az MTK-t az örökrangadón.

Csapatunk a jövő héten kupamérkőzést játszik. Október 11-én, vasárnap 17 órától a másodosztály Keleti csoportjának listavezetője, a Hatvan vendégeként lép pályára a Magyar Kupa 3. fordulójában.

NŐI LABDARÚGÁS
SIMPLE NŐI LIGA, 6. FORDULÓ
KOCSIS SÁNDOR SPORTKÖZPONT
FTC-TELEKOM-MTK HUNGÁRIA FC 4-2 (3-2)
FTC-TELEKOM: Bednar – Mosdóczi, Zlidnis, Róth R., Nagy V. (Németh D., 71.) – Brandon (Papp L., 78.), Fenyvesi, Pusztai – Ivanusa (Siklér, 78.), Cameron (Czellér, 57.) – Vágó (Nagy Viktória, 71.).
Vezetőedző: Dörnyei Balázs
Gólszerzők: Vágó (11., 16.), Brandon (20.), Mosdóczi (83.) ill. Pápai (13., 39.)

Cikkajánló

Szerződést hosszabbítottunk amerikai támadónkkal

Jadyn Edwards 2024 januárja óta erősíti női labdarúgócsapatunkat.

Hanász Vanda a fiúk közt is megállta a helyét a pályán

Női labdarúgócsapatunk 16 éves játékosa mesélt többek között karrierje kezdetéről is – VIDEÓ!

Garcia-duplával tartottuk itthon a három pontot

Női labdarúgócsapatunk 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd együttesét a Simple Női Ligában.

Profi szerződést kapott fiatal női labdarúgónk

Plamenova Dimanova Nikol mostantól felnőtt női együttesünket erősíti.

Vereség a Puskás Akadémia ellen

Női labdarúgócsapatunk hazai rangadón maradt pont nélkül a Simple Női Ligában.

Edwards korai gólja három pontot ért Szegeden

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött a KÉSZ-St. Mihály-Szeged vendégeként a bajnokságban.

Sima győzelem a Budaörs elleni bepótolt bajnokin

Címvédő női labdarúgócsapatunk 4-1-re nyert a Simple Női Ligában.

Női labdarúgóink is győztek az MTK ellen

A Simple Női Ligában rendezett örökrangadót 2-0-ra nyerte címvédő női labdarúgócsapatunk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin