A válogatott szünet után folytatódtak a Simple Női Liga küzdelmei. A 18. fordulóban az FTC-Telekom labdarúgócsapata a Haladás Viktória együttesét fogadta szombaton a Kocsis Sándor Sportközpontban.
A Ferencváros a Kosztics – Ott, Gődér, Kovács – Papp – Hubbard, Fenyvesi, Csányi, Edwards – Diószegi, Kubassova összeállításban kezdett. Már a 11. percben megszerezhettük volna a vezető találatot, amikor Diószegi kapott remek labdát Kovácstól, de lövése a kapu fölé szállt. Majd a 28. percben Diószegi indította nagyszerűen Kubassovát, ő azonban túl nagyot tolt a labdán, így a Haladás kapusa előbb ért oda.
Az első játékrészben pontrúgásokból és helyzetekből nem volt hiány, de egyik csapat sem tudta góllal befejezni próbálkozásait, így a szünetben 0-0-s döntetlen volt az állás.
A térfélcserét követően aztán megtört a jég, az 53. percben Csányi került helyzetbe, és egy remek egyéni megmozdulás után betalált (1-0), majd három perccel később amerikai légiósunk, Jadyn Edwards duplázta meg a ferencvárosi találatok számát (2-0).
A 72. percben büntetőhöz jutott csapatunk, a labda mögé Csányi állt és magabiztosan a bal alsó sarokba lőtt (3-0). Kilenc perccel később Nadja Sztanovics cselezett ki mindenkit, és bombázott a hálóba (4-0).
Nem álltunk meg négynél, a mérkőzés utolsó perceiben még csapatkapitányunk, Fenyvesi Evelin fejelt egy gólt (5-0), majd Csányi adott nagyszerű labdát Nagy Viktóriának, aki higgadtan emelte át a kapust és szerezte meg csapatunk hatodik találatát (6-0).
Ezzel a győzelemmel bajnoki címvédő női csapatunk továbbra is az élen áll és várja a következő, Puskás Akadémia elleni összecsapást.
Simple Női Liga, 18. forduló
FTC-Telekom – Haladás-Viktória 6-0 (0-0)
Kocsis Sándor Sportközpont
FTC-Telekom: Kosztics (Barti, 46.) – Ott (Bozsik, 68), Gődér, Kovács – Papp (Nagy V., 60.) – Hubbard, Fenyvesi, Csányi, Edwards – Diószegi (Sztanovics, 46.), Kubassova (Czellér, 68.).
Vezetőedző: ifj. Albert Flórián
Gólszerzők: Csányi (53., 72.), Edwards (56.), Sztanovics (81.), Fenyvesi (90.), Nagy V. (92.)
Női labdarúgócsapatunk mérkőzése zárja a Simple Női Liga 10. fordulóját.
A HLSZ 2026-os gáláján női labdarúgóink két díjat is bezsebeltek.
Női labdarúgócsapatunk továbbjutás esetén akár az Újpesttel is megmérkőzhet.
Női labdarúgócsapatunk az örökrangadó behúzása után a bajnoki tabella élére állt.
A Szeged elleni hétközi fordítás kellő erőt adhat a listavezető ellen, amely idáig gólt sem kapott.
2-0-ról felállva, kiváló második félidővel nyertünk a St. Mihály ellen a bajnokságban.
Női labdarúgóinkra Szegeden vár bajnoki, majd szombaton jön az MTK!
Női labdarúgócsapatunk simán hozta az újonc Videoton FC Fehérvár elleni meccsét.