Női labdarúgócsapatunk nem unatkozott a Haladás Viktória és a Szekszárd elleni bajnoki mérkőzések között, hiszen előbb három meghatározó játékossal, Demeter Rékával, Fenyvesi Evelinnel és Papp Lucával is szerződést hosszabbított, majd a szabadkai Spartak ellen egygólos hátrányból felállva nyert 2-1-re.
A hétközi felkészülési mérkőzésen elért 2-1-es győzelem után a Szekszárd együttesét fogadtuk immáron bajnoki találkozón a Kocsis Sándor Sportközpontban. A szabadkai együttes elleni mérkőzéssel ellentétben ezúttal nagyon gyorsan magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, Csányi Diána révén pedig a 19. percben megszereztük a vezetést (1-0). A következő tíz percben még kétszer zörgettük meg a vendégek hálóját, előbb Szabó Viktória volt eredményes (2-0), majd Papp Luca is feliratkozott a gólszerzők közé (3-0). Az első félidőben újabb gól már nem született, így 3-0-s előnnyel mentünk a pihenőre.
A szünetben két helyen is változtattunk, Fenyvesi és Ott hagyta el a pályát, Barker és Garcia érkezett. A folytatásban sem maradtak el a helyzetek, azonban a negyedik FTC-Telekom-gólra egészen a 70. percig kellett várni, amikor Garcia is betalált (4-0). Ahogy azt az első játékrészben is láthattuk, az első gól megadta a harci kedvet a mieinknek, és a 86. percig még hármat lőttünk, sorrendben Vágó Fanny, Biljana Bradic, majd végül Czellér Dorottya gólja zárta a találkozót, amelyet így végül hét különböző játékos góljaival 7-0-ra nyert meg a Ferencváros.
Bajnoki címvédő együttesünk legközelebb április 1-jén, szombaton 16.00-tól a MOL Fehérvár FC vendégeként lép majd pályára.
Női labdarúgás,
Simple Női Liga, 15. forduló
FTC-Telekom – Szekszárd 7-0 (3-0)
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont
FTC-Telekom: Bíró – Ott (Vágó, 46.), Csigi, Németh (Túróczy, 63.) – Fenyvesi (Barker, 46.), Papp – Czellér, Csányi, Nagy (Garcia, 46.), Szabó – Bradic
Játékos-edző: Vágó Fanny
Gólok: Csányi (19.), Szabó (22.), Papp (29.), Garcia (70.), Vágó (79.), Bradic (84.), Czellér (86.)
Védőnk szerint a csapat egyben van és egyetlen célja lehet csak, megverni az Újpestet a derbin.
Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.
Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.
Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.
Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!
A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.
Középpályásunk szerint, a játékosok nagyon örülnek, hogy Budapesten vívhatják meg a BL-minitornát - VIDEÓ!