Újabb fontos bajnoki mérkőzés várt címvédő női labdarúgócsapatunkra az Astra HFC Üllő ellen, ugyanis ahogy a korábbi fordulókban, úgy a mieinknek ezúttal is mindenképpen győzniük kellett, hogy megőrizzék az esélyüket a bajnoki döntőt érő második hely megszerzésére a bajnokság alapszakaszának hajrájában.
Jól kezdtük a találkozót, a 14. percben csapatkapitányunk, Könczeyné Fenyvesi Evelin megszerezte a vezetést, majd a már az előző bajnokin, Szekszárdon is négy gólig jutó, bombaformában futballozó Nagy Vanessza 13 perc alatt mesterhármast ért el, és Alesia Garcia is eredményes volt, ezzel formalitássá vált a második félidő, amely során Ott Eszter is betalált, így a mieink hozták a kötelezőt, és a 13. fordulóból elhalasztott mérkőzés megnyerésével megőrizték esélyüket a bajnoki döntőre.
Egy fordulóval a Simple Női Liga alapszakaszának vége előtt a Puskás Akadémia áll a bajnokság élén 57 ponttal, őket az általunk nemrég idegenben 4-0-ra kiütött ETO FC Győr követi két ponttal lemaradva, míg a Fradi 54 egységgel a harmadik helyen áll. Azonban a sorsolás abszolút nekünk kedvez, mivel a két közvetlen riválisunk éppen egymással játszik a záró felvonásban, a felcsútiak fogadják a győrieket. Így amennyiben Albert Flórián csapata sikerrel veszi a St. Mihály elleni mérkőzését, akkor egészen biztosan a bajnoki döntőt jelentő első két hely valamelyikén végez az alapszakaszt követően, hiszen mindkét rivális ellen jobb az egymás elleni mutatója, így három pont bezsebelésével az egyiküket biztosan megelőzzük.
Az utolsó fordulóban egy időben, május 11-én, vasárnap 17.30-tól rendezik mind a két, a bajnoki finálé szempontjából lényeges összecsapást.
Női labdarúgás, Simple Női Liga
13. forduló, pótlás
Astra HFC Üllő - FTC-Telekom 0-9 (0-6)
FTC: Kosztics (Barti, a szünetben) – Ott, Csigi, Gilbert (Demeter, 60.) – Gégény, Könczeyné Fenyvesi, Czellér (Gágyor, 60.), Garcia (Hanász, 60.), Edwards, Nagy V. – Nagy Va.
Gólszerzőink: Könczeyné Fenyvesi (14.), Nagy Va. (16., 25., 29., 56.), Szennai (27., ög.), Garcia (42.), Papp (68. ög.), Ott (84.)
Női labdarúgócsapatunk 3-0-ra győzte le a ZNK Mura együttesét felkészülési mérkőzésen.
Női labdarúgócsapatunk sima győzelemmel folytatta a felkészülést.
Női labdarúgócsapatunk a hajrában maradt alul az Austria Wien ellen a Népligetben.
Zágonyi Barbara és Németh Adél is távozott, ám Gődér Brigitta és Vlada Kubassova marad!
Bajnoki és kupacímvédő női labdarúgócsapatunkból három játékos is külföldön folytatja karrierjét.
A legutóbbi idényt kupagyőzelemmel és bajnoki címmel zárt labdarúgóink elkezdték az alapozást.
Női labdarúgócsapatunk középpályása a Fradival és a válogatottal is nagyszerű idényt zárt.
Kilencszeres bajnok együttesünk a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe Budapesten.