Remekül és agilisan kezdtük a mérkőzést. Ezt jelezte, hogy rögtön a találkozó elején három szögletet is elvégezhettünk. Az első nagy gólhelyzetet a 24. percben alakítottuk ki: Nagy Viktória futott el a jobb szélen, beadására Diószegi érkezett, de lövése célt tévesztett. A 40. percben nagyon közel került csapatunk a vezetés megszerzéséhez: Nagy Viktória jobbról óriási erővel lőtt, de a felső lécről kifelé pattant a labda. Ez volt az első félidő legnagyobb lehetősége. Ötször próbálkoztunk lövéssel az első játékrészben, ezek közül egy találta el a kaput. A lányok mindent megtettek a vezetés megszerzéséért, de nem koronázta siker a próbálkozásaikat.
A második félidőt is nagy lendülettel kezdte csapatunk, aminek hamar meglett az eredménye. A 47. percben Túróczy ívelt be egy szögletet, a labdára Nagy Viktória érkezett, és szép mozdulattal a győri kapuba fejelt (0-1)! A 71. percben Diószegi a félpályáról vette célba a győriek hálóját, de a hazai kapus szögletre ütötte a labdát. Csapatunk, ahogy szinte a mérkőzésen végig, a hátralévő percekben is kontrollálta a játékot, több veszélyes kontrát is kialakítottunk. Főként Nagy Viktória volt elemében, aki remek teljesítményt nyújtott, ő volt a mérkőzés legjobbja. Több gól már nem esett a mérkőzésen, 1-0-s győzelmünkkel egyenlítettünk a párharcban, az egyik fél második sikeréig tartó viadalban 1-1-re módosult az állás.
A bajnoki finálé mindent eldöntő, harmadik mérkőzését május 26-án, vasárnap, 20:00-kor rendezik a Groupama Arénában.
Női labdarúgás,
Simple Női Liga, döntő, 2. mérkőzés
ETO FC Győr – FTC-Telekom 0-1 (0-0)
Győr, ETO-stadion. V.: Drabon
FTC-Telekom: Kosztics - Ott, Demeter (Bozsik, 59.), Gődér, Sztanovics - Fenyvesi, Kubassova, Edwards - Nagy V., Diószegi (Gégény, 94.), Túróczy (Czellér, 70.)
Vezetőedző: Albert Flórián
Gól: Nagy V. (47.)
A párharc állása: 1-1
Bajnoki és kupacímvédő női labdarúgócsapatunkból három játékos is külföldön folytatja karrierjét.
Női labdarúgócsapatunk középpályása a Fradival és a válogatottal is nagyszerű idényt zárt.
Kilencszeres bajnok együttesünk a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe.
A rájátszás első körében hazai pályán kezdi a párharcot a magyar női labdarúgó-válogatott.
A magyar női labdarúgó-válogatott Andorra fölényes legyőzésével zárt csoportjában.
Az FTC-Telekom négy játékosa készülhet a nemzeti csapattal az utolsó fordulóra.
A magyar női labdarúgó-válogatott Csányi Diána és Nagy Vanessza góljaival nyert a vb-selejtezőn.
Az FTC-Telekom női labdarúgói megvédték címüket, és a Magyar Kupa megnyerésével dupláztak – VIDEÓVAL!