2022. szeptember 10.
Idén harmadszor nyert hét góllal női labdarúgócsapatunk
Az FTC-Telekom hét játékosa is eredményes volt a Szekszárd ellen.

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata a Szekszárdi WFC otthonába látogatott a Simple Női Liga 4. fordulójában.

Az első gólra 25 percet kellett várni, amikor Csányi Diána gyönyörű gólt lőtt a tizenhatosról. Kilenc perccel később brit támadónk, a júliusban szerződtetett Shameeka Fishley fejelt a hazaiak kapujába Barker kipattanója után, így kétgólos előnnyel mehettünk a szünetre.

A 64. percben Szabó Viktória húszméteres lövésével növelte az előnyünket, majd a szünetben csereként beszálló Pusztai Sára is befejelt egy beadást. A 78. percben a szintén csereként pályára lépő Nagy Viktória 30 méterről meglőtte ötödik gólunkat, majd a mérkőzés végén játékos-edzőnk, Vágó Fanny is eredményes volt egy beadás után, végül egy támadás után a második hullámban érkező Biljana Bradic találata állította be a végeredményt. Ezzel a sikerrel együttesünk a Szent Mihály és a Haladás Viktória után a Szekszárd ellen is 7-0-s győzelmet aratott!
Az FTC-Telekom egy meccsel kevesebbet játszva, mint az előtte lévők jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán háromból három győzelmével, és legközelebb szeptember 17-én, szombaton a MOL Fehérvár ellen lép pályára hazai környezetben.

Simple Női Liga, 4. forduló
Szekszárdi WFC – FTC-Telekom 0-7 (0-2)
FTC-Telekom: Barti – Demeter (Ott, 68.), Csigi, Papp L. (Pusztai, 46.) – Fenyvesi - Csányi, Németh D. (Nagy V., 68.) - Barker (Czellér, 46.), Vágó, Szabó V.  –  Fishley (Bradic, 46.)
Gólszerzők: Csányi (25.), Fishley (36.), Szabó V. (64.), Pusztai (74.), Nagy V. (78.), Vágó (87.), Bradic (90.)

Cikkajánló

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

A DVTK ellen kezdjük a Simple Női Kupát

Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.

Szabó Viktória: „Ilyen a Fradi-Újpest comói módra”

Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!

Semmi nem jött össze, kikaptunk az ETO-tól

Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.

Jön az ETO FC elleni bajnoki rangadó!

Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin