2024. szeptember 28.
Ismét győztek női labdarúgóink
Az FTC-Telekom ezúttal a PMFC-t múlta felül 2-1-re.

Bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk a Pécset látta vendégül a Simple Női Liga hatodik fordulójában. Fenyvesi Evelinék az első négy játéknapon nem találtak legyőzőre, sőt, hibátlanul vezették a tabellát, így a mérkőzés tétje a százszázalékos mérleg megőrzése volt.

A mieink ennek megfelelő szellemben kezdték a mérkőzést, a fölény pedig a 21. percben érett góllá, ekkor Fenyvesi Evelin indította Nagy Viktóriát, akinek a beadására szintén Fenyvesi érkezett. Középpályásunk első lövését még védte a vendégek kapusa, a korábban a Ferencváros hálóját is őrző Chandra Bednar, de az ismétlés már a hálóban kötött ki.

A második félidőben szintén Fenyvesi volt a főszereplő, a 62. percben ő adta be a labdát, amelyben a pécsiek egyik védője szerencsétlenül ért bele, így a kapuba továbbította azt. A hajrában a PMFC-nek összejött a szépítés, a 92. percben Turi alakította ki a 2-1-es végeredményt.

FTC-Telekom-PMFC 2-1 (1-0)

FTC-Telekom: Barthi – Ott (Kovács, 70., Gődér, Zágonyi, Németh – Fenyvesi – McFarland (Túróczy, 63.), Nagy Viktória – Edwards - Nagy Vanessza (Diószegi, 63.), Garcia

Gólszerzők: Fenyvesi (21.), Bocz (62., öngól), illetve Turi (90+2.)

Cikkajánló

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

A DVTK ellen kezdjük a Simple Női Kupát

Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.

Szabó Viktória: „Ilyen a Fradi-Újpest comói módra”

Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!

Semmi nem jött össze, kikaptunk az ETO-tól

Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.

Jön az ETO FC elleni bajnoki rangadó!

Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.

Két játékos készülhet a hollandok elleni vb-rájátszásra

Fenyvesi Evelin, valamint Nagy Viktória is ott van a női labdarúgó-válogatott keretében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin