2026. május 14.
Jön a Puskás Akadémia elleni rangadó
Az alapszakasz zárásaként eldől, hogy hanyadik helyen jutunk be a bajnoki döntőbe.

Bajnoki- és kupacímvédő női labdarúgócsapatunk május 16-án, szombaton a Puskás Akadémiával mérkőzik idegenben a Simple Női Liga alapszakaszának utolsó fordulójában.

A presztízs mellett ez a meccs arról is dönt majd, hogy a mieink vagy a felcsútiak jutnak be az első helyen a bajnoki döntőbe. Amennyiben a jelenleg két ponttal többel rendelkező FTC-Telekom nem kap ki, akkor megnyeri az alapszakaszt és az egyik fél második győzelméig tartó bajnoki fináléban az első meccset játszhatja hazai környezetben, a Kocsis Sándor Sportközpontban május 23-án, szombaton. Ebben az esetben a visszavágóra öt nappal később kerülne sor a Pancho Arénában.

Ha a Puskás Akadémia otthon tartja a három pontot, abban az esetben Mészáros Dalma tanítványaié az első mérkőzés a bajnoki döntőben hazai környezetben.

Az idei szezonban a felcsútiakkal először novemberben találkoztunk, akkor a mieink hazai pályán 3-1-re kikaptak, majd a kupában sikerült visszavágni, büntetők után meglett a továbbjutás, majd később a döntőben is diadalmaskodtunk.

A Puskás Akadémia hozzánk hasonlóan mindössze egyszer szenvedett vereséget a bajnokságban, még tavaly augusztusban az MTK tudta őket megverni, emellett a felcsútiak 17-szer nyertek és háromszor játszottak döntetlent (az ETO FC, az MTK és a Honvéd tudott pontot szerezni). A tabellán kialakult jelenlegi kétpontos különbség az eggyel több győzelmünknek köszönhető.

A Puskás Akadémia - FTC-Telekom bajnoki mérkőzésre május 16-án, szombaton 16:00 órától kerül sor a Pancho Arénában.

 

Női labdarúgás, Simple Női Liga, 22. forduló

Felcsút, Pancho Aréna

Puskás Akadémia - FTC-Telekom

2026.05.16., szombat 16:00

Cikkajánló

Fradi-játékosok góljaival nyert a nemzeti csapat

A magyar női labdarúgó-válogatott Andorra fölényes legyőzésével zárt csoportjában.

Andorra ellen zárja a vb-selejtezőket női válogatottunk

Az FTC-Telekom négy játékosa készülhet a nemzeti csapattal az utolsó fordulóra.

Feljutást érő siker FTC-játékosok góljaival

A magyar női labdarúgó-válogatott Csányi Diána és Nagy Vanessza góljaival nyert a vb-selejtezőn.

Andjela Frajtovics: Hihetetlen utat jártunk be

Az FTC-Telekom női labdarúgói megvédték címüket, és a Magyar Kupa megnyerésével dupláztak – VIDEÓVAL!

Női labdarúgóink taroltak: bajnoki cím és kupasiker

A Fradi Zóna Plusz by iFOREX Europe adásában Albert Flóriánnal és Ott Eszterrel beszélgettünk.

Bajnokcsapatunk három játékosa is az év legjobbja lett!

Tarolt az FTC-Telekom női labdarúgócsapata a RangAdó-díjátadón! Mutatjuk, mit nyertek játékosaink - VIDEÓ!

Albert Flórián: „Ebben az évben minden sikerült"

Megvan a duplázás, a Magyar Kupa-győzelem után a bajnoki címet is begyűjtötték női labdarúgóink - VIDEÓ!

FTC-ünnep: megvan sorozatban a hetedik arany

A női labdarúgó NB I döntőjében az FTC a második meccsen 8-0-ra legyőzte a Puskást, és bajnok lett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin