Szegeden szerdán ránk ijesztettek bajnoki címvédő női labdarúgóink, ám a második félidőben bemutatott feltámadással sikerült begyűjteni a három pontot. Szombaton egy lényegesen nehezebb feladat vár Fenyvesi Evelinékre a Simple Női Ligában, ugyanis az az MTK érkezik a Kocsis Sándor Sportközpontba, amely az eddig lejátszott nyolc bajnokija során hatszor nyert, kétszer döntetlent játszott, de ami talán még többet elárul riválisunk erejéről, hogy idáig egyetlen gólt sem kapott. Mondhatjuk tehát, hogy a feladat adott lesz Albert Flórián csapatának, viszont a képet már árnyalja, hogy a kék-fehérek négyszer is szoros meccsen, 1-0-s sikerekkel gyűjtögették be a bajnoki pontokat, igazi ki-ki meccsre van kilátás.

A mieink egy meccsel kevesebbet játszva is tapadnak a listavezetőre, hat győzelmünk mellé van egy Puskás elleni döntetlenünk. 19 lőtt gólunk a harmadik legtöbb a ligában, a négy kapott pedig a második legkevesebb. Fővárosi ellenfelünk utoljára 2024 márciusában, a Simple Női Kupában tudott minket legyűrni, akkor 1-0-ra, míg a bajnokságban 2021 augusztusa óta veretlennek mondhatjuk magunkat az MTK ellen. Az előző idényben idegeben 2-0-ra, míg itthon 5-1-re sikerült nyernünk. Utóbbi találkozón a jelenelg sérülés miatt nem bevethető Csányi Diána mesterhármast jegyzett, mellette Jadyn Edwards és Nagy Vanessza is betalált.
Roppant izgalmasnak ígérkezik tehát a mostani örökrangadó, két kiváló formának örvendő együttes között, a találkozó 14:00-kor kezdődik a Kocsis Sándor Sportközpontban, a belépés ingyenes. A mérkőzést az MLSZ felületén is követhetik! A helyszínre kocsival érkező drukkereink a létesítmény előtti murvás parkolóban tudják elhelyezni járműveiket.
Női labdarúgás, Simple Női Liga, 9. forduló
FTC-Telekom - MTK Budapest
2026.09.19., szombat 14:00, vezeti: Sipos Katalin
Kocsis Sándor Sportközpont, Budapest
Belépés: Ingyenes!
Közvetítés: ITT!
Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.
Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.
Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.
Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.
Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!
Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.
Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.
Fenyvesi Evelin, valamint Nagy Viktória is ott van a női labdarúgó-válogatott keretében.