2023. augusztus 14.
Kapust és támadót szerződtetett női labdarúgócsapatunk
Milica Kostic és Vivian Konadu Adjei is női labdarúgócsapatunkban folytatja pályafutását.

Augusztus 15-én, hétfőn női labdarúgócsapatunk, az FTC-Telekom két új játékos leigazolását jelentette be. Diószegi Fanni, Nadja Sztanovics, Hodászi Eszter és Ebony Madrid így ők az ötödik és a hatodik nyári szerzemények.

Hatszoros bajnok női labdarúgócsapatuknál folytatja pályafutását Milica Kostic. A BL-tapasztalattal rendelkező 25 éves szerb kapus idáig az előző idényben az elitsorozatban szereplő szabadkai Spartak Suboticát erősítette, eddig 33-szor lépett pályára a szerb válogatottban. Pályafutása egészen kicsi korában indult a WFC Napredak csapatánál, majd karrierje 2015-ben vett komolyabb fordulatot, amikor a Spartak Suboticához szerződött, ahol hét évet töltött el. Ezt követően 2022-ben a svéd női első osztályú Eskilstuna United együtteséhez igazolt, végül 2023 januárjában visszatért a szerbekhez.

- Büszkeséggel tölt el, hogy a magyar bajnoknál folytathatom a pályafutásomat. Szeretnék minél hamarabb beilleszkedni, és felvenni a csapat ritmusát. Szerencsésnek tartom magam, hogy mostantól a Ferencvárost erősíthetem, de ez még nem jelent semmit, keményen fogok dolgozni azért, hogy a kezdőcsapat tagja lehessek. Nem titkolt célunk, hogy összejöjjön a Bajnokok Ligája-szereplés, ezen fogunk dolgozni a továbbiakban – mondta Milica Kostic.

Vivian Konadu Adjei személyében pedig a támadósorba is erősítés érkezett. A 2000-es születésű, ghánai válogatott játékos korábban hazájában a Kumasiban, valamint a Thunder Queensben futballozott. Csapatunkhoz az indiai Gokulam Keralától érkezik, ahol 20 találkozón 44-szer volt eredményes. 2016-ban a ghánai U17-es csapatot képviselte a FIFA U17-es női világbajnokságon. A 23 éves támadó hazája válogatottjában is fontos szerepet tölt be, 2021. szeptember 20-án, a kameruni női válogatott elleni Aisha Buhari-kupa-mérkőzésen debütált a felnőttek között. Első gólját a mérkőzés 89. percében szerezte, amellyel Ghána 2–0-s győzelmet aratott.

- Nagyon izgatott vagyok, örülök, hogy egy ilyen nagy múltú klubhoz csatlakozhatok, mint a Ferencváros – kezdte Vivian Konadu Adjei. - Természetesen mindent meg fogok tenni azért, hogy a játékommal hozzájáruljak a csapat sikeréhez. Bízom benne, hogy eredményesek tudunk lenni, az a célunk, hogy idén odaérjünk a BL-főtáblára!

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata augusztus 19-én kezdi meg szereplését a hazai bajnokságban, majd szeptember elején következnek a Bajnokok Ligája-selejtezők.

Cikkajánló

Edwards korai gólja három pontot ért Szegeden

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött a KÉSZ-St. Mihály-Szeged vendégeként a bajnokságban.

Sima győzelem a Budaörs elleni bepótolt bajnokin

Címvédő női labdarúgócsapatunk 4-1-re nyert a Simple Női Ligában.

Női labdarúgóink is győztek az MTK ellen

A Simple Női Ligában rendezett örökrangadót 2-0-ra nyerte címvédő női labdarúgócsapatunk.

Négygólos győzelem Luxemburg ellen

Fenyvesi Evelinnel a kezdőben 4-0-ra győzött a női labdarúgó-válogatott felkészülési meccsen Luxemburg ellen.

Kikaptunk a Spartától, véget ért az európai kaland

Női labdarúgócsapatunk a III. Kerületi TVE Sporttelepen 5-0-s vereséget szenvedett a Sparta Prahától.

Fradi Zóna Értékelés Live a női EK-visszavágón is

13.40-től várják vendégeink a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe női focival foglalkozó adásában.

Egy gól döntött Szombathelyen, de megvan a három pont

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Viktória FC vendégeként a Simple Női Liga 7. fordulójában.

Legyen ott a Sparta Praha elleni hazai EK-selejtezőn!

Szurkolói kártyával díjmentesen juthatnak belépőhöz női labdarúgócsapatunk Európa Kupa-selejtezőjére.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin