2026. július 5.
Kelendőek lettek duplázó focistáink
Bajnoki és kupacímvédő női labdarúgócsapatunkból három játékos is külföldön folytatja karrierjét.

Remek nemzetközi szereplés, Magyar Kupa-siker és bajnoki címvédés itthon. Pestiesen szólva is kimaxolta női labdarúgócsapatunk a mögöttünk hagyott idényt, így nem is csoda, hogy játékosainkért sorban állnak az európai csapatok.

Az előző idény gólkirálynője, Nagy Vanessza a Bundesligából kiesett és a visszajutást célul kitűző Essen csapatában folytatja pályafutását. Nagy Vanessza 2024-ben érkezett hozzánk a Soroksártól, két szezonja során pedig a Simple Női Liga egyik legmeghatározóbb játékosává nőtte ki magát. Első idényében 27 meccsen 19 gólig jutott, a mieinkkel a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett. Erre a remek teljesítményre is rá tudott tenni egy lapáttal, 28 találkozón 36 találatig jutott. A 24 éves támadó a bajnoki címvédés mellett a Magyar Kupát is a magasba emelhette, illetve a válogatottban is letette névjegyét, kétszer is eredményes volt a Nemzetek Ligájában.

Másik fontos távozónk az előző idény felfedezettje, Hanász Vanda. A középpályás 2020-ban lett az FTC játékosa, az utánpótlásévek után jöhetett fiókcsapatunkban, a Soroksárban eltöltött két idény, ahol Vanda olyan teljesítményt nyújtott a felnőttek között, hogy Albert Flórián az FTC első csapatában is megadta neki a lehetőséget. A 2025-2026-os idényben 22 mérkőzésen jutott szóhoz Hanász, aki fiatal kora ellenére is bizonyította tehetségét, amelyre az olasz Serie A-ban szereplő AS Roma is felfigyelt és szerződtette játékosunkat.

Harmadik távozónk saját nevelésű szélsőnk, Túróczy Anna, aki 2015-től erősítette klubunkat, előbb a futsalban, majd 2020-tól már a labdarúgásban. Az utánpótlás-korosztályok után 2024-től lett felnőttcsapatunk állandó tagja, az elmúlt két idényben 36 bajnoki- és kupameccsen jutott lehetőséghez, háromszor volt eredményes. Két bajnoki cím és egy Magyar Kupa-siker után a német Potsdamban folytatja, nemcsak profi sportkarrierjét, hanem egyetemi tanulmányait is ott kezdi meg.

 

Mind a három labdarúgónak köszönjük a Ferencvárosi Torna Clubbért tett szolgálatait, pályafutásuk következő szakaszához pedig sok sikert kívánunk.

Cikkajánló

Újabb remek győzelem, ezúttal a Csíkszereda ellen

Női labdarúgócsapatunk simán hozta a szombati felkészülési meccsét.

Győzelem a szlovén rekordbajnok ellen

Női labdarúgócsapatunk 3-0-ra győzte le a ZNK Mura együttesét felkészülési mérkőzésen.

6-0 ide, jó tapasztalat a fiataloknak

Női labdarúgócsapatunk sima győzelemmel folytatta a felkészülést.

Intenzív, harcos meccset vívtunk az osztrák bajnokkal

Női labdarúgócsapatunk a hajrában maradt alul az Austria Wien ellen a Népligetben.

Így alakul át női labdarúgócsapatunk kerete

Zágonyi Barbara és Németh Adél is távozott, ám Gődér Brigitta és Vlada Kubassova marad!

Visszatértek a lányok, elindult a felkészülés

A legutóbbi idényt kupagyőzelemmel és bajnoki címmel zárt labdarúgóink elkezdték az alapozást.

„A foci kezdettől fogva ott volt az életemben”

Női labdarúgócsapatunk középpályása a Fradival és a válogatottal is nagyszerű idényt zárt.

Ellenfelet kapott női csapatunk a BL-selejtezőben

Kilencszeres bajnok együttesünk a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe Budapesten.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin