2023. július 23.
„Kettő csúszdára is rávettem, várom, hogyan teljesít!”
BL-selejtezőre készülő női labdarúgóink strandolással lazítottak a kőkemény edzőtábori munka közben – VIDEÓ!

Női labdarúgócsapatunk az elmúlt héten kőkemény nyári edzőtáborozással készült az UEFA Női Bajnokok Ligája selejtezőire. Vágó Fanny együttese Mezőkövesden az izzasztó júliusi napsütésben napi több tréninggel igyekezett megalapozni az előttünk álló szezonra a megfelelő erőállapotot, emellett pedig természetesen a minél erősebb csapategység kiépítése érdekében a csapatépítő programokra is nagy hangsúlyt fektetett a szakmai stáb. Ennek jegyében az edzőtábor egyik délutánján egy rendkívül fárasztó, egymás elleni délelőtti edzőmérkőzés levezetéseként strandolás szerepelt a programban a közeli Zsóry Fürdőben. Természetesen a Fradi TV kamerái sem hiányozhattak az eseményről, így az is kiderült, csapatunk tagjai közül kik szeretnek a legjobban vízicsúszdázni, és vajon sikerült-e rávenni játékos-edzőnket arra, hogy ő is kipróbálja magát ebben a műfajban.

Cikkajánló

Fradi-játékosok góljaival nyert a nemzeti csapat

A magyar női labdarúgó-válogatott Andorra fölényes legyőzésével zárt csoportjában.

Andorra ellen zárja a vb-selejtezőket női válogatottunk

Az FTC-Telekom négy játékosa készülhet a nemzeti csapattal az utolsó fordulóra.

Feljutást érő siker FTC-játékosok góljaival

A magyar női labdarúgó-válogatott Csányi Diána és Nagy Vanessza góljaival nyert a vb-selejtezőn.

Andjela Frajtovics: Hihetetlen utat jártunk be

Az FTC-Telekom női labdarúgói megvédték címüket, és a Magyar Kupa megnyerésével dupláztak – VIDEÓVAL!

Női labdarúgóink taroltak: bajnoki cím és kupasiker

A Fradi Zóna Plusz by iFOREX Europe adásában Albert Flóriánnal és Ott Eszterrel beszélgettünk.

Bajnokcsapatunk három játékosa is az év legjobbja lett!

Tarolt az FTC-Telekom női labdarúgócsapata a RangAdó-díjátadón! Mutatjuk, mit nyertek játékosaink - VIDEÓ!

Albert Flórián: „Ebben az évben minden sikerült"

Megvan a duplázás, a Magyar Kupa-győzelem után a bajnoki címet is begyűjtötték női labdarúgóink - VIDEÓ!

FTC-ünnep: megvan sorozatban a hetedik arany

A női labdarúgó NB I döntőjében az FTC a második meccsen 8-0-ra legyőzte a Puskást, és bajnok lett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin