2026. május 23.
Kiütéses győzelem a bajnoki döntő első meccsén!
Női labdarúgócsapatunk 6-2-re nyert a Puskás Akadémia ellen, jövő héten megvédheti címét.

Azok után, hogy pár hete 2021 után ismét a magasba emelhette női labdarúgócsapatunk a Magyar Kupát, május 23-án megkezdte küzdelmét a Puskás Akadémia ellen az egyik fél második győzelméig tartó bajnoki döntőben.

Az első, Kocsis Sándor Sportközpontban vívott találkozóra Albert Flórián a Kosztics - Czellér, Zágonyi, Ott, Túróczy - Könczeyné Fenyvesi, Csányi, Edwards - Nagy V., Kubassova, Nagy kezdőt küldte a pályára.

I. félidő

Az első percekben Nagy Vanessza került helyzetbe, de inkább a paszt választotta, ám azt a védők lekapcsolták. Ezt követően egy pontrúgás után a vendégek megszerezték a vezetést, nem tudtunk felszabadítani és Merril Ashley befejelte a Puskás vezető gólját (0-1). Nem sokkal később jó helyről kaptunk szabadrúgást Csányi buktatásáért, a sértett rögtön a kaput vette célba, de pontatlan volt. Ezt követően Könczeyné Fenyvesi lőhetett egy kipattanó után, de fölé ment, ahogy a másik kapunál Nagy Lili kísérlete is. Nem sokkal később egy kóbor labdára Vlada Kubassova csapott le a leggyorsabban a bal oldalon, észt szélsőnk meg sem állt a kapuig és kiegyenlített (1-1).

Szinte rögtön ezután Nagy Vanessza is betalálhatott volna, de lövését fogta a vendégek kapusa. Nagy nem sokkal később újra helyzetbe került, de a fejese a kapufán csattant.  A 35. percben Nagy Viktória lövését kellett nagy bravúrral védenie Tankónak. Hosszú idő után a felcsútiak is eljutottak  kapunkig, ám Tuza lövése mellé ment. Még az első félidőben meglehetett volna a vezetés, Kubassova, kihasználva a sebességét lehagyta védőjét, lövését védte a kapus, ám az üres kapuba nem sikerült a kipattanót Csányinak belőnie. 

II. félidő

Kubassova fejesével indult a második játékrész, azonban a labda fölé ment. Nem sokkal később Nagy Vanessza tartotta meg hősiesen a labdát, majd tekerése a kapufán csattant. Az 59. percben Ott, majd Könczeyné Fenyvesi lövését is blokkolták, közel voltunk a vezetéshez. Ezt követően azt meg is szereztük, amerikai játékosunk, Jadyn Edwards távoli lövése már utat talált a Puskás kapujába (2-1). Nem sokkal később tovább nőtt az előnyünk, Nagy Vanessza közelről talált a kapuba (3-1). Teljesen szétesett a Puskás Akadémia, Zágonyi Barbara lélektanilag is fontos, hatalmas gólt vágott a kapuba 18 méterről, majd Nagy Viktória is betalált, ez innentől gálamérkőzés lett (5-1). Nem álltunk meg, az egész meccsen jól játszó Túróczy Anna lövését ugyan a kapus védte, a labdát Nagy Vanessza kíméletlenül bevágta (6-1).

A vendégek ugyan egy szépítő gólt még szereztek, a győzelmünk nem forgott már veszélyben a lefújásig, így megnyertük a bajnoki döntő első meccsét. Az egyik fél második sikeréig tartó bajnoki döntő jövő csütörtökön 18:00 órától Felcsúton, a Pancho Arénában folytatódik.

Női labdarúgás, Simple Női Liga, döntő, első mérkőzés

FTC-Telekom - Puskás Akadémia 6-2 (1-1)

Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont, vezette: Bognár

FTC-Telekom: Kosztics - Czellér (Frajtovics, 79.), Zágonyi, Ott, Túróczy - Könczeyné Fenyvesi (Hanász, 79.), Csányi, Edwards - Nagy V. (Gődér, 79.), Kubassova, Nagy

Vezetőedző: Albert Flórián

Puskás Akadémia: Tankó - Palakovics, Bokor, Harmat, Sági (Szakonyi, a szünetben), Ashley (Chugyik, 88..), Szarvas (Zán-Fábián, 66.), Nagy L., Tuza, Brekoszkij (Romsi, 60.), Michalopoulou 

Vezetőedző: Halászi Kinga

Sárga lapok: Michalopoulou (33.), Szakonyi (48.), Tuza (74.)

Gólok: Kubassova (24.), Edwards (61.), Nagy (70., 88.), Zágonyi (75.), Nagy V. (77.), illetve  Ashley (5.), Romsi (81.)

Cikkajánló

Jön a bajnoki döntő! Legyen ott ön is!

Női labdarúgóink a Puskás Akadémiával vívnak meg az újabb bajnoki aranyéremért - VIDEÓ!

Győzelem Felcsúton, megnyertük az alapszakaszt

Női futballcsapatunk Nagy Vanessza duplájával 2-0-ra nyert a Puskás Akadémia vendégeként a bajnokságban.

Jön a Puskás Akadémia elleni rangadó

Az alapszakasz zárásaként eldől, hogy hanyadik helyen jutunk be a bajnoki döntőbe.

Újabb győzelmet arattak bajnoki döntős női focistáink

Albert Flórián csapata öt gólt rúgva győzte le a Kész-St. Mihályt a Simple Női Liga 21. fordulójában.

Gólkirálynők külön meccse jön!

Friss kupagyőztes női labdarúgóink a szegedi St. Mihályt fogadják a bajnokságban.

Bajnoki döntőt ért az MTK elleni fölényes győzelem

Kupagyőztes női labdarúgócsapatunk a Simple Liga 20. fordulójában folytatta menetelését.

Fradi Zóna Plusz Magyar Kupa-győztes női focistáinkkal

A Fradi Zóna Plusz by iFOREX Europe legújabb adásában az FTC-Telekom csapatkapitányai értékelik a kupasikert.

Ajándék lónak ne nézd a fogát!

Ott Eszter és Jadyn Edwards a közmondások útvesztőjében – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin