2026. március 28.
Kiütéses győzelemmel maradt az élen női csapatunk
Az FTC-Telekom a Simple Női Liga 16. fordulójában 5-1-re kiütötte a Szekszárdot.

Női csapatunk azzal a tudattal léphetett pályára szombat délután, hogy amennyiben legyőzi a tabellán az utolsó előtti helyen álló Szekszárd együttesét, úgy visszaveszi a vezetést az egy ponttal előtte álló, saját meccsét már pénteken abszolváló MTK-tól.

Albert Flórián vezetőedző ezúttal több meghatározó játékosnak (Frajtovics, Csányi, Ott, Czellér) is pihenőt adott, miközben bekerült a kezdőbe Gágyor Zille vagy éppen Németh Adél.

A mieink nem sokat tétováztak, gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a félidő közepén két percen belül két gólt lőve 2-0-s előnnyel mehettek szünetre.

A második félidőben sem változott a játék képe. Bár a 61. percben egy védelmi kihagyást megbüntettek a vendégek, négy perccel később máris visszaállt a kétgólos különbség, majd a hajrában újabb gólokat szerezvez fölényessé tették a lányok a győzelmet. A válogatott Nagy Vanessza mesterhármassal zárta a mérkőzést.

A sikerrel a mieink 43 ponttal továbbra is a tabella élén állnak, megelőzve a 41 pontos MTK-t.

A folytatásban a 17. fordulóban április 1-jén szerdán 16:00-tól a tabellán 5. PMFC otthonában lépnek pályára a mieink.

Simple Női Liga, 16. forduló:

FTC-Telekom – Szekszárdi WFC 5-1 (2-0)
Kocsis Sándor Sportközpont, v.: Kovács Fanni

FTC-Telekom: Barti – Németh, Zágonyi, Gágyor – Hanász, Edwards (Könczeyné Fenyvesi 46.) – Díaz Milagros – Nagy Vanessza, Nagy Viktória (Diószegi 58.), Kubassova (Túróczy 58.), Garcia

vezetőedző: Albert Flórián

Szekszárdi WFC: Fehér – Koszo, Schell (Gabona 61.), Nagy-Cseke, Vári (Kágyi 46.), Gyurátz, Filep, West McKenna, Reese, Gelb, Kágyi

vezetőedző: Vágó Attila

gólszerzők: Nagy Viktória (28.), Nagy Vanessza (30., 64., 84.), Gődér (88.), ill. Koszo (60.)

Cikkajánló

Derbivel indítjuk az átalakult bajnokságot!

Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.

Könczeyné Fenyvesi: "Elkezdjük újra az építkezést"

Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.

Súlyos sérülés és fájdalmas búcsú Európától

Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.

Van még jegy: szurkoljon a helyszínen!

Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!

"Ha törik, ha szakad, szombaton nyernünk kell"

A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!

Pokoli hőségben, szoros meccsen maradtunk alul a BL-ben

Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.

Csányi: "Hasonló a két csapat, ki-ki mérkőzés lesz"

Középpályásunk szerint, a játékosok nagyon örülnek, hogy Budapesten vívhatják meg a BL-minitornát - VIDEÓ!

"Nem akarhatják jobban nálunk a BL-továbbjutást"

Női labdarúgócsapatunk kapitányát, Könczeyné Fenyvesi Evelint kérdeztük a BL-minitorna előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin