
A női labdarúgók számára is megkezdődött a tétmérkőzések sorozata 2019-ben. Az NB I-ben listavezető csapatunk a Magyar Kupa elődöntőjében az ETO FTC Győrt fogadta az FTC Női Labdarúgó Sportközpontban.
Dörnyei Balázs címvédő együttese gyorsan magához ragadta kezdeményezést, de a vezető gólra a 33. percig várni kellett. Ekkor Allegra Poljak vette be a győriek kapuját. Az első félidő végén Fogl Katalin is eredményes volt, így megnyugtató, 2-0-s előnnyel várhattuk a folytatást.
A második játékrészben is mezőnyfölényben futballozott az FTC-Telekom, a 64. percben pedig beindult a henger. Előbb Pojak duplázta meg góljai számát, majd két perccel később Marija Aleksic találta be. A 69. percben Poljak önmaga harmadik, csapata ötödik gólját szerezte. A 75. percben Fenyvesi Evelin is betalált, a 7-0-s végeredményt pedig a 78. percben Kocsán Petra állította be.
A kiütéses győzelemmel csapatunk sorozatban ötödik alkalommal jutott be a Magyar Kupa döntőjébe. A elődöntő másik mérkőzését vasárnap rendezik. Ezen a DVTK a Haladás-Viktóriát fogadja.
LABDARÚGÁS
FÖRCH NŐI MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ
FTC-Telekom–ETO FC Győr 7-0 (2-0)
Gólszerzők: Poljak (33., 64., 69.), Fogl (45.), Fenyvesi E. (75.), Aleksic (66.)
Női labdarúgócsapatunk Gégény Petra góljával 1-0-ra nyert az Újpest ellen.
Védőnk szerint a csapat egyben van és egyetlen célja lehet csak, megverni az Újpestet a derbin.
Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.
Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.
Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.
Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!
A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.