2023. május 29.
Legyőztük a Győrt a bajnoki döntő első meccsén!
Női labdarúgócsapatunk Alesia Garcia góljával 1-0-ra legyőzte a Győrt a bajnoki döntő első mérkőzésén.

Az MTK 8-0-s kiütésével női labdarúgócsapatunk 29 éve nem látott bravúrt hajtott végre, hiszen a bajnokság alapszakaszának minden mérkőzését megnyerte, így száz százalékos teljesítménnyel jutott a bajnoki döntőbe, ahol az ETO FC Győr az ellenfél. A két győzelemig tartó párharc első mérkőzését különleges helyszínen, a Groupama Arénábán játszotta a két csapat. Játékos-edzőnk, Vágó Fanny a Bíró - Ott, Csigi, Németh D. - Pusztai, Fenyvesi, Papp, Csányi, Szabó V. - Vágó, Garcia tizenegynek szavazott bizalmat.

I. félidő

Egy labdaszerzés után a mieink veszélyeztethettek először a mérkőzésen, Csányi beadására Vágó csapott le, de egy vendég védő szorításában az ötös sarkáról nem találta el a kaput. Egy perccel később ismét mi támadtunk, de Garcia lekészítése nem volt pontos Vágónak, felszabadított a védelem. A 8. percben próbálkozott először a Győr, de a balról érkező beadás hosszúnak bizonyult.

Két perccel később 22 méterre a győri kaputól végezhettünk el szabadrúgást, de Vágó lövése elakadt a sorfalban. A Győr is próbálkozott, de Kocsán Petra átadása nem volt pontos, Bíró Barbara előzte meg Süle Dórát, és gyűjtötte be a labdát. Negyed óra játék után Csányi került lövőhelyzetbe, de az utolsó pillanatban még menteni tudott a Győr védelme. A játékrész felénél egy távoli szabadrúgással próbálkoztak a vendégek, de Bíró könnyedén védett.

A 35. percben a bal oldalon, senkitől sem zavartatva Szabó Viktória támadta a labdát, de jó ütemben lépett ki a vendégek kapusa, így szerelni tudott. Öt perccel az első félidő vége előtt Vágó lépett ki védője mellől, de az utolsó pillanatban szerelni tudta a védelem. A hajrában a mieink voltak aktívabbak, ennek pedig meg is lett az eredménye, az egyperces hosszabbítás végén Vágó átadásából Alesia Garcia szerezte meg a vezetést (1-0).

II. félidő

A szünetben egy helyen változtattunk: Barker érkezett Pusztai helyére.

A fordulás után csupán öt percet kellett várni a ferencvárosi helyzetre, Vágó lőtt, de blokkolták. Odaszorítottuk a vendégeket saját kapujuk elé, a Győr csak elvétve tudta megszerezni a labdát. A 62. percben Vágó labdaszerzése után Barker távolról próbálta megtréfálni a győri kapust, de ballábas lövése nem találta el a kaput.

A mieink domináltak a mérkőzésen, a vendégek ritkán tudták átlépni a felezővonalat, de ha ez sikerült nekik, akkor mindig ott termett egy ferencvárosi játékos, aki rendre jól olvasta a játékot, jó ütemben lépett közbe. A 73. percben cseréltünk: Garcia helyett Bradic érkezett. Hat perccel később Barker próbálkozott, de mellé lőtt.

Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt két cserénk, Nagy Viktória és Hanna Barker összjátéka után előbbi lőtte középre a labdát, Csányi és Czellér sem tudott lőni, majd az előkészítő Barker próbálkozása akadt el a bevetődő vendég védőben. A rendes játékidő utolsó percében Hollingsworth próbálkozott éles szögből, de Bíró könnyedén védett.

Női labdarúgócsapatunk Alesia Garcia góljával 1-0-ra legyőzte az ETO FC Győrt a bajnoki döntő első felvonásán, tehát június 1-jén, csütörtökön 17.45-től Győrben a bajnoki aranyérem megszerzéséért és a címvédésért léphetnek pályára játékosaink.

Női labdarúgás,
Simple Női Liga, bajnoki döntő, 1. mérkőzés

FTC-Telekom - ETO FC Győr 1-0 (1-0)
Budapest, Groupama Aréna

FTC-Telekom: Bíró - Ott (Czellér, 60.), Csigi, Németh D. (Nagy V., 79.) - Pusztai (Barker, a szünetben), Fenyvesi, Papp, Csányi, Szabó V. - Vágó, Garcia (Bradic, 73.)
Játékos-edző: Vágó Fanny

Sárga lap: Ott (20.)

Az FTC-Telekom gólszerzője: Garcia (45+1.)

Cikkajánló

Gődér: " Lépésről lépésre akarunk haladni"

Védőnk szerint a csapat egyben van és egyetlen célja lehet csak, megverni az Újpestet a derbin.

Derbivel indítjuk az átalakult bajnokságot!

Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.

Könczeyné Fenyvesi: "Elkezdjük újra az építkezést"

Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.

Súlyos sérülés és fájdalmas búcsú Európától

Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.

Van még jegy: szurkoljon a helyszínen!

Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!

"Ha törik, ha szakad, szombaton nyernünk kell"

A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!

Pokoli hőségben, szoros meccsen maradtunk alul a BL-ben

Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.

Csányi: "Hasonló a két csapat, ki-ki mérkőzés lesz"

Középpályásunk szerint, a játékosok nagyon örülnek, hogy Budapesten vívhatják meg a BL-minitornát - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin